11.rész

Sziasztok! Először is tartozom egy bocsánatkéréssel, amiért ennyi ideig nem írtam! Tényleg nagyon nagyon nagyon sajnálom! A lelki állapotomról nem beszélnék, legalábbis amilyen  az elmúlt hónapokban volt... De a jó hír, hogy már minden rendben, és újra jönnek az új részek! Ígérem, soha nem kell többet ennyit várni rá.:) Remélem tetszeni fog, ennyi idő után is, jó olvasást!:) 

Anya több ezer kilométerre van tőlem. Valószínűleg ugyan úgy éli az életét nélkülem, mint mielőtt eljöttem. Senkinek nem hiányoznék. Viszont mama temetésére muszáj elmennem, el kell tőle búcsúznom.Remélem Riker még mindig el akar kísérni. Mondjuk lehet, nem lenne jó ötlet, Ross így is azt hiszi, hogy együtt vagyunk, pedig nem. Én Rosst szeretem, azt az idiótát. Holnap beszélnem kell vele... Igen, hiszen nem bírok nélküle élni. Képtelenség!

Sokáig sétálgattam még este, ezért későn értem haza. Apa még a nappaliban pötyögött a laptop előtt, és az érkezésemre felkapta a fejét.
-Kisétáltam magam - mondtam a lehető legnyugodtabb hangon. Nem mondtam el neki, hogy a Lynch családnál jártam, mert biztos kiakadna.
Apa nem reagált semmit, csak a szemével végig követett, ahogy felmegyek a lépcsőn a szobámba. Nagyon késő van már és aludnom kéne, de egyáltalán nem vagyok álmos. Hát így jár az, aki 11-kor kel. Felnéztem Twitterre és egy kicsit rendbe tettem az oldalam, ugyanis túlpörgött. Letiltottam a sok cikket és pletykákat, amikben megjelöltek, nem kell, hogy a követőim ezt lássák. Mondjuk valószínűleg már hallottak a sztoriról, de azért jobb ha eltüntetem őket az oldalamról. Nézegettem, hogy kik de semmi érdekes nem volt. Régi sulistársak, akiket csak látásból ismerek, de azért elég sokan vannak, apa (nem tudom, hogy miért követ), az egész Lynch család, plusz Ell, Logan, Lucy és... Anya?! Neki van Twittere? Mióta? Mikor történt ez a nagy áttörés?
Jajj, most jut eszembe! Szólni kéne anyunak, hogy hozom az egyik barátomat is. Elővettem a telefonom és megkerestem amyu számát.
-Anyu! Szia. Csak azt szeretném kérdezni...- kezdtem, de anya félbeszakított.
-Te miért nem alszol? Nálatok úgy számolom, hogy éjfél körül lehet- hát igen, akárhol vagy, és akárhány éves, az anyukád 100% hogy ugyan úgy aggódik, mintha 7 éves lennél.
-Igen, mindjárt alszok, de kérdezni szeretnék valamit.
-Kérdezz gyorsan.
-Szóval azt szerettem volna kérdezni, hogy nagy baj lenne, ha a temetésre vinnem az egyik barátomat?- összeszorítottam a szemeim, félve a választól, és csak remélni tudtam, hogy anyu se bánja. Hiszen már meg van a 2 repjegy.
-Nem gond. De hogy fog beszélgetni akárkivel? Tud magyarul?- na ez jogos kérdés. És nem. Nem tud. :)
-Hááát, köszönni tud magyarul.- szépítettem azt a tényt, hogy Riker még életében egy magyar szót se hallott/mondott.
-Rendben, de te felelsz érte. Egyébként hogy hívják?
-Riker. Ő a legjobb barátom.
-Riker.. Szóval fiú.- számítottam erre a "mindent túlkombinálok" hangra, ezért egyből megvédtem magam, és Rikert.
-Tényleg csak barát. Nem tudnék rá máshogy nézni.
-Elhiszem. És ki az a másik szőke, akivel egy csomó újság címlapján szerepeltek? Nem éppen...Khm. Szóval elég durva szöveggel.
-Ő Ross. És semmi nem igaz, amit ott leírtak, ne aggódj! Csak annyi igaz, hogy együtt vagyunk.- nem mondtam neki, hogy most elég bonyolult a kapcsolatunk, van elég baja. Anyával még legalább háromnegyed órát beszéltem (éljen a magas telefonszámla), aztán elmentem tusolni, és utána aludtam, mert hulla voltam.

*Reggel*

Mondtam már, hogy mennyire utálom, ha reggel 7-kor arra kelek, hogy valaki hív? Nem tudnának később zaklatni? Alig aludtam 5 órát, meg vagyok halva. Ráadásul holnap lesz a temetés, és fel kell készülnöm a sajnálkozó tekintetekre. Így is szarul vagyok, de a sok aggódó embertől, akiket szinte nem is ismerek, még szánalmasabban érzem magam. Csak még jobban sírnom kell.
Végül felvettem a telefont, mert az ember nagyon kitartó volt, és újra csengetett.
-Haló?-szóltam a készülékbe rekedtes hangon.
-Húú, valaki nagyon kómás. Most keltél fel?-halottam Riker szórakozott hangját. Na, persze, ők hajnalban is a toppon vannak. Pfff.
-Felkeltettél. Ezért minimum egy dobozos jégkrém jár.
-Mindenképp.-nevette el magát.-Na, azért hívtalak, mert kérdezni szeretnék. Szóval, holnap hányra menjek érted? Összepakoltál már?-azt hiszem Riker nincs tisztában azzal, hogy 5 óra alvással, hajnalban nem működik az agyam. Egyáltalán.
-Riker, ezzel ráértél volna felhívni délután 3-kor. Most pedig alszok. Majd hívlak.-és bontottam is a vonalat. Kikapcsoltam a telómat, hogy ha mégis fel akarna hívni, akkor ne tudjon. Aludni szeretnék! Újra betakaróztam, a fél fejemet eltakarta a takaró. De így olyan kényelmes volt. Sikeresen visszaaludtam, és reméltem, hogy apa nem fog bejönni felkelteni.
Amikor felébredtem, már 11 óra is elmúlt pár perccel. Csörömpölést hallottam lentről, biztos apa reggelit csinál. Vagyis hát inkább már ebédet, ő tuti reggelizett már. Felhúztam a mamuszom és lecsoszogtam a lépcsőn a konyhába, de nem apa volt ott, hanem Alisha. Miért van itt állandóan? Nagyon nem szimpatikus.
-Jó reggelt.-mormogtam az arcomat dörzsölve.
-Viki, ez már nem reggel. Nem állapot, hogy mindig éjfélkor érsz haza, és majdnem délig alszol!-kezdett sipárogni. Mi van? Ez hülye? Mi az, hogy mindig? Tegnap volt az első, és valószínűleg az utolsó alkalom! És mit képzel magáról, idejön és egyből osztja az észt? Ő nem lakik itt, én viszont igen, és ő nem ismeri olyan jól apát, mint én! Nincs joga, hogy megmondja, mit csináljak.
-Aha, hát persze. Ezzel beszélted tele apa fejét is? Csodálom, hogy elhitte, okos ember, nem gondoltam volna róla.-kivettem a hűtőből a tejet, és a polcról levettem a zabpelyhet és visszamentem a szobába. Még láttam Alisha döbbent arcát, gondolom azt hitte, hogy lelkiismeret furdalásom lesz. Tévedett, engem nem tud manipulálni.
A szobámba reggeliztem, mert nem volt kedvem a nő észosztását hallgatni. Utána fogat mostam, és bekapcsoltam a tévémet. Nem szándékozok kimozdulni ma. Csak feküdni akarok az ágyamba és filmeket nézni, vagy olvasni. Elkezdtem lapozgatni a csatornák között, de sehol nem volt semmi érdekes. Inkább kerestem a könyveim között olyat, amit még nem volt időm elolvasni. El is kezdtem Jodi Picoult-tól a Sorsfordítókat. Még Magyarországon vettem, mert sok jót hallottam róla, és kíváncsi voltam. Elkezdtem olvasni és már az első pár oldal is tetszett.
Már másfél órája olvastam, amikor kopogtak az ajtómon. Remélem nem Alisha!
-Gyere!-kiáltottam ki. A szobámba apa lépett be.
-Szia. Alisha mondta, hogy voltál lent. És azt is, hogy tiszteletlen voltál. Miért csinálod ezt?-ült le mellém, az ágyra.
-Nem voltam tiszteletlen. Ő az, aki tisztelhetne legalább minimális szinten. Ő az, aki csak úgy idejött és felforgat mindent. Amióta megismerted, máshogy bánsz velem, meg se hallgatod a véleményem. Most is elkezdett arról beszélni, hogy mit képzelek magamról, hogy mindig éjfélkor jövök haza. Már ne is haragudj, de mi köze hozzá? És egyébként is, most először aludt itt tudtommal, és most először fordult elő, és nem tervezem, hogy többször megtörténik. Nagyon magam alatt vagyok, mert mindenki rossz dolgokat feltételez róla, pedig engem meg sem kérdeztek, a mamám meghalt. összevesztem Ross-szal, szóval szerintem meg lehetne érteni, hogy elegem van.-lassan kifújtam a levegőt és lecsuktam a szemem, Jól esett ezt így kimondani végre. Remélem apa megért, szükségem lenne rá.
-Viki... Csak próbál jobb útra terelni. Nem akar rosszat,  hidd el! De ezeket elmondhattad volna előbb is.-megfogta a kezem és biztatóan rám mosolygott.
-Nem hagytad.-mondtam suttogva. Lehajtotta a fejét és nagyon halkan megszólalt.
-Sajnálom. Tényleg.-rá mosolyogtam és megöleltem.-Egyébként már negyed 1 lesz mindjárt, nem akarsz ebédelni?
-Nem, nemrég reggeliztem. Látod, ott a tej meg a zabpehely. Nem vinnéd le? Én nem szeretnék még felkelni.-bociszemekkel néztem rá, ez mindig beválik.
-Hát persze. Ezért vagyok én a legjobb apuka.-mutatott magára, én pedig csak megforgattam a szemem. De igaza van, ő a legjobb.

-Köszi apa!-kiabáltam utána, amikor kiment  szobámból. Becsuktam utána az ajtót, mert ő nem tudta, tele volt a keze. Folytatni akartam az olvasást, de megcsörrent a telóm, amit még akkor kapcsoltam vissza, amikor felkeltem. Azt hittem, hogy Riker lesz az, de nem. Ismeretlen szám. Ki lehet az? Senkinek nem adtam meg a számom mostanában, csak a bandának, de nekik el van mentve.
-Haló?-szóltam bele félénken.
-Szia. Viki te vagy az?-szólt vissza egy ismerős hang. Lucy! Honnan tudja a számom?
-Lucy, szia! Kitől tudod a számom?
-Logan adta meg, remélem nem baj. A tanácsodra van szükségem, kérlek segíííííts!-nagyon kétségbeesett hangja volt. De én most nem nagyon érek rá, össze kéne pakolnom, és Rikerrel is meg kéne beszélni a dolgokat. Aztán eszembe jutott valami...
-Át tudnál jönni? Pakolnom kellene, mert holnap elutazok. Ha ide jönnél, beszélhetnénk és segítek akármiről legyen szó.-ajánlottam fel. Lucy egyből belement, megadtam neki a címét és bontottam a vonalat. Lehet, hogy akkor fel kéne öltözni, csak nem fogadhatok vendéget pizsamában. Az öltözködést nem vettem túlzásba, csak felvettem egy melegítőt, hozzá illő pulcsival és kész. Nem akartam kiöltözni, csak annyi a lényeg, hogy ne pizsiben legyek. Rikert is fel kell hínom lassan. Áhh, felhívom most, mert később elfelejtem. Meg is kerestem Riker nevét és hívni kezdtem. Kihangosítottam, hogy közben el tudjam kezdeni a pakolást.
-Szia! Most keltél fel? Csomószor hívtalak de nem voltál elérhető.-kezdte kicsit dühösen.
-Bocsi, kikapcsoltam a telóm, mert tudtam, hogy zaklatni fogsz. Amúgy már 11 óta fent vagyok, csak olvastam. Na mindegy. Szóval a temetés 11-kor kezdődik, ottani idő szerint. A gépünk hajnalban indul, szóval gyere ide a gép indulása előtt 2 órával. Mire odaérünk a reptérre, meg becsekkolunk meg ilyenek, az eltart egy darabig.
-Igen, igaz. Elég messze van tőlünk a reptér. 1 órára legalább. Jó, akkor legyél kész addigra. Amúgy, ugye tudod, hogy hullák leszünk a temetésen? Tudod, az időeltolódás.
-Tisztában vagyok vele, Riker. De nyugi, időben ott leszünk, annyira, hogy lesz pár óránk pihenni mielőtt elindulnánk a temetőbe. Nem vagyok hülye.
-Háááát, ezzel vitatkoznék.-Riker elnevette magát, és mielőtt én is röhögni kezdek, bontottam a vonalat.
-Hogyne Riker, szia!-még hogy ő vitatkozna vele. Azért ő is eléggé nem normális. De ezért szeretem. Folytattam a pakolást, de nem jutottam sokra, mert csengettek. Biztos Lucy az. Lementem ajtót nyitni, és beengedtem a lányt.
-Hű, nagyon szép házatok van. Mit dolgozik apukád? Ha szabad kérdezni...-nézett körbe Lucy a házban. Na igen, először én is így reagáltam.
-Köszi. A Hollywood Records igazgatója.
-Azta! Nem is tudtam. Ez nagyon menő.-ámult tovább Lucy.
-Általában mindenki ezt mondja, de nem tudom. Engem annyira nem érdekel, csak az számít, hogy foglalkozzon velem.-gondolkodtam el. Lucy erre elmosolyodott, biztos azt gondolta, hogy kihasználom, hogy híres az apám.-Na menjünk fel, aztán mesélj!-fogtam meg a karját és a szobám felé kezdtem húzni. Ez a helység is tetszett neki, főleg a kilátás és a saját fürdőszobám.
-Szóval.. Tudod, az egyetemnél bemutattál Logannek.-kezdte zavartan, és közben egyik hajtincsét csavargatta.
-Igen, jó barátok vagyunk. Csak nem tetszik nekeeed?-böködtem meg a vállát. Olyan aranyosak lennének együtt, de tényleg! Logan is normális srác, nem a nagyképű fajta, és Lucy pedig olyan tipikus imádni való lány, nem lehet nem szeretni. Mondjuk Pamela nem hiszem hogy kedveli, de az a ribanc egy külön kategória...
-Hát ööö.. Izé.. Szóval..Ahj, igen, nagyon tetszik, de nem tudom, hogy ő mit gondol rólam. Mi van ha én nem tetszek neki és visszautasít?-nyögte ki végül egy szuszra.
-Először is. Nem tudja, hogy te mit érzel, szóval nem kell félned a visszautasítástól. Meg alapba se kell tőle félned, mert ha engem kérdezel, tuti bejössz neki! Látszott rajta, már amikor bemutattalak titeket egymásnak. Szóval ne aggódj, beszélj vele és hidd el, minden szuper lesz!
-Hú, remélem igazad van. Köszönöm!-mondta és megölelt.-Egyébként hova készülsz? Csak mert látom, hogy pakolsz.-mutatott a bőröndre és a szanaszét heverő ruhákra.
-Holnap megyek vissza, Magyarországra Rikerrel, mert a nagymamám temetése lesz. Hajnalban indulunk, 3 napot leszünk ott.
-Ó, részvétem. De hogyhogy Rikerrel mész és nem Rossal?-ráncolta a homlokát. Hát, megértem, ha nem érti.
-Hosszú történet. De egy részét tudhatod az újságokból. Mondjuk abból csak annyi igaz, hogy együtt vagyunk...Vagy voltunk. Nem tudom. Összevesztünk, mert olyat mondott, amivel nagyon megbántott. Szeretem, és lehet, hogy ő is engem, de akkor is szarul esett. Mindegy, bonyolult.
-Akkor inkább hagylak ezzel. Segítsek pakolni? Legalább hamarabb végzel.-ajánlotta fel kedvesen.
-Azt igazán megköszönném.-és elkezdtünk közösen pakolni, közben beszélgettünk, zenét hallgattunk és persze hülyéskedtünk. Miután Lucy elment, már este 6 körül lehetett, mert a pakolás után egy filmet is megnéztünk. Utána egyből megfürödtem és bedőltem az ágyba. Rikerrel még utoljára egyeztettük az időpontokat és aludtam is. Szükségem van minden energiámra, a következő 3 nap tuti meg fog viselni.

10.rész

-Szia.-köszöntem, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Bementem a konyhába, de apa nem volt egyedül. Az asztalnál ültek, apa mellett egy nő, velük szemben pedig Ross. Jajj!
-Viki! Mégis mit jelentsen ez?-mutatta felém apa az egyik újság címlapját, majd egy másikat, és mégegyet...
Ennek nem lesz jó vége..

-Én csak...-kezdtem volna magyarázkodni, de Ross félbe szakított.
-Nem ő tehet róla! Egyikünk sem tudta, hogy követhetnek...
-Tudjátok, hogy mekkora bajban vagyunk? Ross, nem engedheted meg magadnak, hogy ilyen pletykák keringjenek rólad! Ez a bandának is árt. Viki, te pedig a lányom vagy. Nem hittem volna, hogy ilyen vagy...-mondta apa, köztem és Ross között váltva csalódott pillantásait. A számomra idegen nő (gondolom Alisha), próbálta nyugtatgatni apát, nem sok sikerrel. Persze, megértem apát, mert ő a menedzsere a bandának és így most terjengenek a szörnyű pletykák Rossról. De azért előbb megkérdezhetett volna minket, hogy igaz-e. Mert egyáltalán nem igaz. Annyi igaz az egészből, hogy együtt vagyunk...Vagyis hát nem tudom. Nagyon összevesztünk, és nem akarok vele beszélni. Még nem...Persze kedves tőle, hogy próbál védeni ebben a sztoriban...De akkor sem!-El kell mondanotok egy interjúban az igazságot...Hogy nem igaz...Mert ugye nem igaz?-folytatta, és közben idegesen az asztalt kopogtatta ujjával.
-Nem.-vágtuk rá egyszerre Rossal. Apu bólintott egyet és bement a szobába, Alisha pedig utána ment. Kettesben maradtunk Rossal. Hurrá...
-Szóval...Meg kellene beszélnünk, hogy mit mondunk az interjúba..Meg ilyenek..-törte meg az 5 perces csendet. Ami elég kínos volt.
-Mit kell ezen megbeszélni? Azt mondod, hogy semmi komoly, és kész. Le van tudva...
-Csak ez így nem igaz. Viki, én szeretlek! Én komolyan gondolom veled a dolgokat..Nem akartam, hogy így legyen. Ne haragudj..-sütötte le a szemeit, és az asztalt kezdte nézegetni. Nagyon jól estek a szavai, és el is hittem, amit mondott. De nem ugorhatok egyből a nyakába...Még csak egy nap telt el.
-Kérlek, ne nehezítsd meg. Majd...mondunk valamit.
Ross még mindig nem nézett rám. Mintha félne a szemembe nézni. Tényleg nagyon bűntudata lehet.
-Hallom Rikerrel mész Magyarországra.-mondta érzelemmentes hangon, és rám nézett. Bár ne tette volna...Szemében látszott, hogy fáj neki, amiért mással megyek. Ráadásul a bátyjával. De nem szabad elgyengülnöm! Erős leszek.
-Igen. Nem akartam olyannal menni, akinek egyáltalán nem vagyok fontos.-vágtam vissza szemrebbenés nélkül. 

Ross újra lesütötte szemét, de nem sokáig.
-Király..-emelte magasba két hüvelykujját. Nem titok, hogy nem erre a válaszra számítottam. Persze az arckifejezése mindent elárult...
Nem válaszoltam semmit, csak felmentem a szobámba. Sok volt ez így egy napra. Még csak este 6 van, de nem érdekel. Nincs kedvem sehová menni, senkivel. Még Rikerrel sem, pedig ő mindig felvidít. Én csak egyedül szeretnék lenni. Mikor felértem a szobámba, még hallottam egy nagy ajtócsapódást. Ezek szerint Ross elment. Mondjuk nem is vártam, ezek után, hogy utánam jön. Most nem is akartam volna. Csak egy forró fürdőre van szükségem. Igen, az jót fog tenni.
  Miután végeztem a fürdéssel (megjegyzem, legalább másfél óráig tartott), lementem a nappaliba, hogy megnézzem azt a pandás filmet, amit felvettem. Nagy "mázlimra" apu is a nappaliban volt, de már Alisha nélkül. Nem szóltam semmit, csendben lehuppantam a kanapéra.
-Alisha elment. Szörnyű, hogy sose tudsz normálisan viselkedni amikor itt van.-fordult felém apa egész testével. Nem tudok viselkedni?! Életem eddigi legrosszabb 2 napja volt most, szóval nem mondhat ilyet. Nem tehetek róla, hogy mindig akkor jön, amikor magam alatt vagyok, és nincs lelki erőm akár egy szót kinyögni. Nemhogy még jópofizni...
-Ezért nem hibáztathatsz. Semmit nem csináltam, és ezt te is jól tudod.-néztem mélyen a szemébe. Láttam egy filmet amiben azt mondták, hogy ha egy ember hazudik, akkor nem néz a másik szemébe. Remélem ő is látta azt a filmet.
-Még hogy nem tehetsz semmiről? Akkor mi az a kép az összes újság címlapján? Konkrétan elüldözted szegény Alishát...Én nem ilyennek ismerlek.
-Engem meg se kérdeztél, hogy igaz-e, csak a közölted velem, hogy csalódtál. Nyilván ha együtt vagyok valakivel, akkor csókolózunk, de ezt gondolom te is tudod. És azon kívül semmi nem történt, de te erről se kérdeztél meg. Gratulálok...
-Velem nem beszélhetsz így, az apád vagyok!-érvelt, elég jó indokkal. De engem nem tud meggyőzni. Nekem van igazam és kész!
-Igen, én pedig pár hét múlva 18 leszek, szóval el tudom dönteni, hogy mi a helyes és mi nem.-mondtam és felálltam a kanapéról. Nem érdekel a pandás film, majd megnézem ha egyedül leszek. Elindultam az ajtó felé, de apu közbeszólt.
-Mégis hová mész? Pizsamában vagy.
-Tudom. Sétálni. Szia.-ezzel be is csaptam magam mögött az ajtót. Tényleg nem érdekelt, hogy pizsiben vagyok. Nem sokan járnak erre ilyenkor. Mindenki a strandon van, vagy valami szórakozó helyen. Csak én sétálgatok egyedül, pizsamában az utcába. Elég szánalmasnak érzem magam.
Csak sétáltam és nem érdekelt, hogy néhány nénike megbámult a pizsim miatt. Van ennél nagyobb gondom is...Apa engem hibáztat mindenért...De miért? Mikor lett ennyire elfogult? Az a nő teljesen elcsavarta a fejét. Ez volt az első vitánk apuval. Remélem hamar megbékél és rájön, hogy én tényleg nem csináltam semmi rosszat. Biztos Alisha beszélte tele a fejét, hogy a "mai fiatalok" csak buliznak és mindenkivel kavarnak. Csakhogy én nem vagyok olyan, mint a többi velem egykorú. Nem szeretek bulizni, és én nem "kavarok" mindenkivel. Sőt, igazából senkivel se. Mindegy, ez részletkérdés. A lényeg az az, hogy nem hisz nekem. Pedig én sose hazudnék senkinek se...Nem értem.
Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, hogy éppen a Lynch ház előtt állok. Miért jöttem ide? És hogyan? Nem is figyeltem az utat...Mindegy. Becsöngessek? Vagy rossz ötlet? Ez biztos, hogy rossz ötlet. De nem is biztos, hogy Ross nyit ajtót...Jézusom, én magammal beszélgetek. Tuti, hogy nem vagyok normális. De inkább becsöngetek...Ha már eljöttem. Miután megnyomtam a csengőt, szinte azonnal nyílt is az ajtó. Hát asszem ma nincs szerencsém, ugyanis Ross nyitott ajtót.
-Viki? Mit keresel itt?-kerekedett el a szeme, amint meglátott.
-Hát..Én..Fogalmam sincs. Mindegy, igazából...
-Nem akarsz bejönni? Pizsamában vagy...-szakított félbe.
-De, igen.-mondtam, és akaratlanul is elmosolyodtam. Láttam, hogy Ross is elmosolyodott, és amikor már nem láttam mert előtte sétáltam, hallottam ahogy azt mondja "Igen!". Hát ez aranyos...Ennyire örülne nekem? Ha tudná, hogy ez nem változtat semmin...
-Sziasztok!-köszöntem vidáman.
-Szia!-viszonozták mind a köszönést. Rydel és Riker azonnal felpattant, hogy megöleljenek engem. Először Rydel jött oda hozzám, azzal indokolva ölelését, hogy régen látott. Igen, ez igaz, és jól esik, hogy hiányoztam neki. Utána Riker jött.
-Mit csinálsz itt?-kérdezte ölelésünk közben.
-Fogalmam sincs. Sétáltam és valahogy itt kötöttem ki.-mondtam majd elengedtem, mert egy "kicsit" hosszúra sikerült az ölelés. Kezdett már kínos lenni, és a többiek is furán néztek ránk. Főleg Ross...Upsz!
-Ömm...És miért jöttél? Mármint...Este van, és már pizsiben vagy.-emlékeztetett Rocky, de feleslegesen. Tudom, hogy késő van már...
-Hát, én...Ööm...-kerestem egy jó indokot, de sehogy sem tudtam volna kimagyarázni.
-Mivel tegnap én voltam ott, ezért ma ő jött boldogítani.-segített ki Riker. Ránéztem és a számmal formáltam egy "köszi"-t, hálás pillantással kísérve. Mosolyogva bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette.
-Oké...Viki! Kérlek segíts nekem ruhát választani holnapra.-mondta Rydel, és már meg is fogta a csuklómat, és húzott maga után. Nem értettem ezt, de nem ellenkeztem. Mikor becsukta maga mögött a szobája ajtaját, felém fordult, olyan "magyarázatot várok" stílusban. Sejtettem...
-Gondolom a ruha csak kifogás volt.
-Nem..Majd arra is sor kerül. De most beszéljünk Rólatok...Rólad és Rossról. Mi ez az egész? Igaz?
-Nem. Csak elmentünk a tóhoz és lefotóztak. Ennyi...Aztán túlszínezték a történetet. De ez miatt összevesztünk...-hatottam le a fejem.
-Tudom...Ross elmondta. És amit mondott neked akkor...Nem gondolta komolyan. Csak nem akarta, hogy így tudja meg mindenki, mert tudta, hogy ez lesz. Tudta, hogy téged is megrohamoznak. Nem akart rosszat...Csak téged próbált védeni.-erre felemeltem a fejem.-Szereted nem?-kérdezte.
-Mindennél jobban!-válaszoltam gondolkodás nélkül.
-Akkor nem értem a ma délutáni viselkedésedet.-mondta inkább magának, mint nekem. Erre én értetlenül néztem rá.-Igen, elmondta.-magyarázkodott. Oké, mi mindent mondott még el neki? Mindegy, most nem ez a lényeg.
-Nem tudom, hogy miért csináltam. Nagyon rosszul esett az amit mondott... Talán azt akartam, hogy tudja, nem fogok könnyen megbocsájtani.
-Rájött volna magától is.
-Inkább válasszunk neked ruhát. Egyébként mi lesz holnap?
-Hát..Izé..Randim lesz, de ne mondd el a tesóimnak.-hadarta el a végét. 
-Úristen! De jó! Kivel?-érdeklődtem a srác felől.
-Olivernek hívják. Ma ismertem meg, amikor a stúdióhoz mentem. Aztán szó szerint egymásba ütköztünk, és amint ránéztem, úgy éreztem, hogy helybe elolvadok. Olyan volt, mint a filmekben. Bocsánatot kért, elkérte a számom..és még egy csomót beszélgettünk. Csak megérkezett Ell...És szörnyen furcsán viselkedett.-meredt a távolba, mintha a fejében is felidézte volna.
-Hmm...Szóval Ratliff furcsán viselkedett.-néztem rá sokat sejtően.-Nem gondolod, hogy esetleg...Tudod...Már nem csak barátként tekint rád?
-Mi? Nem, biztos, hogy nem. Nem hiszem, hogy tetszenek neki az olyan lányok, mint én...-mondta szomorúan.
-Delly! Gyönyörű vagy, okos és vicces. Melyik pasi ne szeretne egy ilyen lányt? És amúgy is...Ha Ratliff féltékeny volt, akkor tuti érez valamit..-löktem meg a vállát, mire felnevetett.-Biztos, hogy el akarsz menni erre a randira?-vontam fel a szemöldököm.
-Nem.-mondta teljes komolysággal, de ez után mindkettőnkből kitört a röhögés. Kicsit nevetséges volt a helyzet, hogy igent mondott egy randira, mikor nem is igazán akar elmenni. Főleg úgy, hogy a jelek szerint mást szeret. Legalább nem kell ruhát választani. Amúgy se vagyok olyan hangulatban.
-Na menjünk le a többiekhez.-mondtam, amint abba tudtam hagyni a nevetést.
-Jó, de halkan. Lehet, hogy valami titkos ügyről beszélnek, és szeretem őket kihallgatni.-mosolyogva megforgattam a szemem, majd halkan kinyitottam az ajtót, nehogy meghallják a fiúk. Először semmit nem hallottam, de aztán meghallottam a nevem. Rémülten fordultam Delly felé, majd újra a srácok hangjára koncentráltam.
-Nem akarom elveszíteni.-mondta Ross. Az ő hangját akármikor felismerem.
-Nem fogod, hidd el!-nyugtatta meg, talán Riker.
-Te ne szólalj meg! A kelleténél többet vagy vele, és ráadásul mellette aludtál. Ja és egy "kicsit" tovább ölelted, mint ahogy szokás.-kiabált Ross Rikernek.
-Ő a legjobb barátom, annyit vagyok vele amennyit szeretnék. Megölelem, mert szeretem, mint barátot, és mert szüksége van rám.-válaszolt teljesen nyugodt hangnemben. Egyébként amit mondott, az teljesen igaz. Szükségem van a legjobb barátomra, főleg most. Viszont Ross féltékeny rá...Pedig semmi oka nincsen...Én Őt szeretem, és nem Rikert!
-Na persze...Tudod, rohadtul idegesít, hogy nem érdekel téged, hogy mindennél jobban szeretem. Soha nem éreztem hasonlót, senkinél se, de ezt te nem veszed figyelembe.-csapott az asztalra Ross. Tényleg nagyon ideges Rikerre...
-Ross, fogd már fel, hogy én csak a barátomnak tartom! És ő is engem! Mindent elmondd nekem, ezért is tudom, hogy nem veszítetted el, és nem is fogod! Térj már észhez!-förmedt rá, majd felállt, és a szobák felé indult. Azaz arra, ahol mi álltunk. Szörnyen ideges voltam, ha észrevesz akkor engem is lecsesz amiért hallgatóztam. Sajnos nem volt időm elbújni, ezért amint befordult Riker a folyosóra, meglátott minket. Jajj!
-Mennyit hallottatok?-dörzsölgette a halántékát Riker.
-Onnantól, hogy Ross azt mondta, hogy nem akarja elveszteni Vikit.-válaszolt Delly.
-Remek. Legalább már tudod, hogy az idióta öcsénk tényleg szeret téged. Még velem is összeveszett.-nézett rám, kicsit dühösen. Én ezt nem akartam! Nem akartam, hogy miattam vesszenek össze, vagy ilyesmi. Mindenről én tehetek.
Riker már ment volna tovább, de még időben a kezéhez kaptam.
-Várj! Sajnálom. Minden az én hibám. Én nem akartam, hogy összevesszetek!-mondtam könnyeimmel küszködve.
-Nem a te hibád. Ross szeret téged, te is őt. És ez a vége, ha nem vagytok együtt. Katasztrófa.-simított végig arcomon, majd elment. Igazából teljesen egyet értettem vele, de nem adhatom be a derekam ilyen könnyen. Közben lépteket hallottam felénk közeledni. Hamarosan megláttam azt, aki közeledett. Ross volt az. Már csak ez hiányzott...Most ő is jól leüvölti a fejem, hogy ezeket nem kellett volna hallanom. Klassz. Hamar kiderült, hogy rosszak voltak az előérzeteim. Nem szólt hozzám, csak rám nézett. Viszont ez is épp elég volt. Szemében láttam a fájdalmat, amit én okoztam. De én nem akartam, hogy miattam összevesszenek! Ez így nem jó...Nagyon nem! Nem is kéne itt lennem....Miért vagyok itt? Nem hívtak. Mindenkinek csak a terhére vagyok. Sokkal jobb lenne az egész Lynch családnak nélkülem.
-Én...Jobb lesz ha most elmegyek. Szia Delly.-intettem, majd az ajtó felé siettem. Delly megpróbált még visszatartani, sikertelenül. Nem akartam maradni, senki társaságára nem vágytam, csak egyedül akartam lenni. Gondolkodni akartam, hogy mi lenne a legjobb nekem, és persze nekik. Ha továbbra is velük leszek, akkor az nekem jó, viszont Riker és Ross haragban lesznek. Ha inkább békén hagyom őket, akkor jobb lesz nekik. Nem fognak miattam vitázni, boldogan élhetik az életüket, ahogy eddig tették. Nélkülem. Talán az egész világnak jobb lenne nélkülem. Apa nyugodtan lehetne Alishával, anélkül hogy velem kéne foglalkoznia és a "tiszteletlen" viselkedésemmel. Anya több ezer kilométerre van tőlem. Valószínűleg ugyan úgy éli az életét nélkülem, mint mielőtt eljöttem. Senkinek nem hiányoznék. Viszont mama temetésére muszáj elmennem, el kell tőle búcsúznom.
Remélem Riker még mindig el akar kísérni. Mondjuk lehet, nem lenne jó ötlet, Ross így is azt hiszi, hogy együtt vagyunk, pedig nem. Én Rosst szeretem, azt az idiótát. Holnap beszélnem kell vele... Igen, hiszen nem bírok nélküle élni. Képtelenség!

9.rész

Sziasztok! Kinek hogy telt a suli első hónapja? Nekem személy szerint borzalmasan...Mindegy, itt a 9.rész, remélem tetszeni fog!:) Komizzatok és iratkozzatok fel! Jó olvasást.:)

Meg fogok neki bocsájtani, hiszen az lenne a helyes döntés, legalábbis ha a lelki állapotomról beszélünk. Csak nem most. Ezek voltak az utolsó gondolataim, éreztem ahogy pilláim egyre nehezebbek, majd elnyomott az álom.

Reggel nagyon furcsa érzésem volt. Lehet, hogy az miatt, hogy nem Ross ölelt, hanem Riker. Nem tudom. Végül is másképp tekintek Rikerre, mint Rossra. Mindegy, ezzel most nem foglalkozok. Inkább azon kellene gondolkodnom, hogy milyen programmal fogom eltölteni ezt a 2 napot az utazásig. Az biztos, hogy Rosst inkább elkerülöm. Lehet, hogy fel kéne hívnom Logant. Bocsánatot fogok tőle kérni Ross miatt. Igen, ezt fogom tenni! Viszont előbb fel kéne kelni. De ha most kimegyek, akkor Riker felkel, azt pedig nem akarom. Megérdemli az alvást, végül is ő nyerte a Chuppy Bunny versenyt, és díjat nem kapott. Elégedjen meg azzal, hogy nem úgy keltem, hogy a nyakába öntök egy vödör vizet. Vicces lenne. Nekem. Neki kevésbé, és utána tuti megbosszulna. Jó, akkor inkább fekszek tovább.
Így is tettem, de ez szörnyen unalmas volt. Kezembe vettem telefonomat, hátha leköt pár percig. Felnéztem twitterre...Nem kellett volna. Az egész oldal annyiból állt, hogy "Ross újabb futó kapcsolata" vagy, hogy "Vajon meddig lesznek együtt?" és hasonló posztokat találtam, amibe megjelöltek. Lövésem sincs, hogy honnan tudták meg a nevem. Mindegy, elolvastam a kommenteket is. Hihetetlen, hogy mennyi rosszindulatú rajongó van. Elhordtak mindennek, mintha én lennék a legrosszabb ember a világon. A legviccesebb az egészben, hogy nem is ismernek...Közben egyre érdekesebb kommenteket találok, például, hogy "Ross csak azért van vele, hogy ágyba vigye" . Hmm, érdekes. Nem is feküdtünk le, de ők már kombinálnak. Jó persze, ők ezt nem tudhatták, de akkor is..Nem is tartoznak rájuk. Mindegy, inkább úgy döntöttem, hogy kilépek, mert így is egyre idegesebb lettem, és egyben szomorú is. Rosszul esett, hogy a rajongók ennyire utálnak, pedig nem is ismernek. Közben Riker mozgolódni kezdett, hála isten, már nem bírtam volna tovább feküdni. Riker halkan nyöszörögni kezdett, majd megdörzsölte szemeit.
-Na végre, azt hittem, hogy soha nem kelsz fel!
-Neked is jó reggelt!-köszöntött egy ásítás közben.
-Mit csinálunk ma? Nem akarok unatkozni.
-Jézusom, hogy tudsz így pörögni?-hüledezett hiperaktivitásomon. Egyébként megértem, én is csodálkozom magamon.-Amúgy mi a srácokkal stúdiózni megyünk. Nem jössz velünk?
-Nem...Inkább elkerülöm Rosst.
-Egyszer úgyis meg kell beszélnetek és nem halogathatod örökké. És ez őt is megviselte, láttam rajta.-mondta, nekem pedig lelkiismeret furdalásom lett. Lehet, hogy nem kellett volna kiakadnom? Miket beszélek?! Hiszen teljesen jogosan hagytam ott. Hiszen konkrétan megmondta, hogy szégyell engem. "Én csak egy átlagos lány vagyok." Nem vagyok híres, de azért felfogtam, hogy miért ideges és azt is észrevettem, hogy Ő reagálta túl.
-Hahóóó!-legyintette meg Riker a kezét a fejem előtt. Igen, egy kicsit elgondolkodtam. Hoppá.
-Bocsi. És..Ömm..Nem fogok még vele beszélni. Elhiszem, hogy megviselte, viszont engem megbántott. Sajnálom.
-Rendben, igazából téged is megértelek. És az öcsém tényleg egy barom volt.-mondta kínosan nevetve.
-Igen, az. De mégis szeretem...-mondtam halkan, szinte suttogva. Persze Riker meghallotta és elmosolyodott. Nem tudom, hogy ezen mi a vicces.-Menjünk le kajálni! Éhen halok..-tereltem gyorsan a témát, mielőtt még tovább feszegetné a dolgokat. Egyetértően bólintott és már indultunk is le a konyhába. A ház furcsa módon csendes volt. Apa még biztosan alszik..Vagy dolgozik, amit kétlek. Mondjuk már 11 óra van, szóval az is lehetséges.
Amint beértünk a konyhába Riker megrohamozta a fiókokat, én pedig a hűtőt, amin találtam egy cetlit:
"Jó reggelt kicsim! Ne haragudj, de el kellett mennem dolgozni. Nem vártalak meg, gondoltam, úgy is későn fogtok felkelni. Hűtőben találsz kaját, Rikernek is csinálj. Csak este jövök haza.
Puszi, Apa"
-Akkor megint egyedül leszek...-jelentettem ki, közben pedig Rikerre néztem, aki a hűtő mellett állt. Hamar észbe kaptam és félre álltam, hogy kipakolhassa a reggelihez szükséges dolgokat. Szinte kipakolta a hűtőben lévő összes tárgyat. Oké, hogy ketten eszünk, de igazából ez a mennyiség egy ünnepi reggelihez is elég lenne...Ha létezik ünnepi reggeli egyáltalán...
-Ezt mind megesszük?-kérdeztem döbbenten a pultra pakolt ételmennyiséget nézve.
-Hát én ezt eszem, azt nem tudom, hogy te mit szeretnél.-közölte, mintha tök normális lenne, hogy egy ember ennyit eszik. Jó, akkor én maradok a jól bevált müzlinél. Levettem az egyik polcról egy tálat és öntöttem bele müzlit, majd öntöttem rá tejet is. Riker pedig már ette a 4 tükörtojást, 2 virslit jó sok kenyérrel. Kent magának pár mézes és nutellás kenyeret is, és előre elkészítette müzlijét. Innivalónak egy bögre teát és egy bögre tejeskávét ivott. Hogy lehet ennyit enni? Jó, én is szeretek enni, de ennyi kajától szétszakadna a gyomrom.
-Jézusom...-ámuldoztam miközben ettem a müzlimet. Mintha meg se hallotta volna, evett tovább. Vagyis inkább zabált. Inkább nem néztem tovább, mert elég undorítóan ette a különböző ételeket, és nem akartam, hogy elmenjen az étvágyam. Csak a tálkámban lévő, tejtől áztatott müzlire koncentráltam.
Viszonylag hamar végeztem a reggelivel, és meglepő módon Riker még előbb kész lett, mint én. Hogy csinálja? Mindegy, már nem agyalok ezen.
Mivel ő evett többet, és nyilván ő mocskolt össze több edényt, ezért sikerült meggyőznöm, hogy neki kell elmosogatni. Igazából, ha kevesebbet evett volna, akkor is ráveszem. Utálok mosogatni.
-Jó, én elkészülök és hazamegyek, hogy időben indulhassunk a stúdióba. Te elleszel?-kérdezte, miközben megtörölte a kezét.
-Persze. Felhívom Logant, remélem nem haragszik nagyon...
-Logan?-kérdezett vissza Riker , a szemöldöke pedig az egekben volt.-Jaaa, persze. Tudom ki ő!-emelte fel mutatóujját, majd elégedetten elvigyorodott.-De miért haragudna? Mi történt?
-Beállított akkor, amikor Ross itt volt és hát...Volt egy kis nézeteltérésük és azt hiszem Logan haragszik. Legalábbis elment, és nem tűnt éppen boldognak.-vázoltam fel a helyzetet, és egyből megvilágosodott. Legalábbis remélem, hogy a bólogatása azt jelentette, hogy érti.
Mivel már csak ültünk a konyhába és nem csináltunk semmit, Riker úgy döntött, hogy felmegy és felöltözik. Én pedig leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Semmi érdekes nem volt, csak a szokásos thopshop reklámok. Utálom, hogy ilyenkor az összes csatornán ez megy. Otthon is, itt is, mindenhol. És végre találtam egy adót, ahol nem ez a baromság ment. Valami természetfilm ment ezen az adón, ami elég érdekes volt. A pandákról volt szó, szóval ha nem is figyeltem volna, akkor is érdekesnek találnám, mert imádom a pandákat. Legaranyosabb állatok az egész világon! Gondolkodtam rajta, hogy hozok popcornt, de abban a pillanatban jött le Riker, így megzavarta elmélkedésemet. Odajött a kanapéhoz, én felálltam, hogy meg tudjam ölelni. Nyomott egy puszit a fejem búbjára, és az ajtó felé indult.
-Sok sikert Logannel. Majd beszélünk, szia!-köszönt el, majd nagy lendülettel becsapta maga mögött az ajtót. Már nem is tudtam vissza köszönni. Mindegy, ez most a legkisebb problémám. Most inkább azon gondolkozom, hogy a pandás filmet nézzem tovább, vagy felhívjam Logant...Melyik legyen? Felhívom Logant, a pandás filmet meg felveszem. Igen, ez egy tökéletes ötlet. Odamentem a tévéhez, beállítottam a felvevőt, közben pedig a telefonomba kerestem Logan számát. Hamar meg is találtam és tárcsázni kezdtem. Már 5 perce csöngettem, amikor végre egy ismerős hangot hallottam meg a vonal túlsó végén.
-Szia!-köszönt vidáman Logan. Huu, akkor nem haragszik annyira.
-Szia! Csak bocsánatot szeretnék kérni Ross miatt...Nem tudta, hogy van barátnőd, és féltékeny lett...-kezdtem a szabadkozást, de ő felnevetett. Ebben semmi vicces nincs!
-Nem haragszom. Egyébként láttam pár cikket. Szinte az összes újság veled és életed szerelmével van tele. Az internetről meg ne is beszéljünk! Tudod te, hogy miket írnak rólad?
-Igen, tudom.-mondtam majd sóhajtottam egyet.-Igazából erről szeretnék veled beszélni. De nem telefontéma.-célozgattam arra, hogy találkoznunk kéne.
-Ráérsz ma? Én is mondani szeretnék valamit. Szintén nem telefontéma.
-Persze. Hol találkozzunk? Mint legutóbb?
-Rendben, 2-re legyél ott.
-Jó, akkor megyek készülődni, majd találkozunk, szia!-köszöntem el, majd bontottam a vonalat. Hihetetlen sebességgel kezdtem el kapkodni, ugyanis már 1 óra volt. Igen, elég gyorsan elment az idő a reggelizéssel és a pandák bámulásával. Persze amint hazaértem, megnézem a filmet, hiszen a pandák fontosak! Mindegy, inkább készülődök. A ruhámmal nem fogok bajlódni, csak Logannel találkozok. Igaz, hogy sokan fognak még látni, de nem érdekel. Nem raktam túl sok sminket magamra, igazából csak a szempillámat spiráloztam ki. Nem is volt kedvem ilyennel időzni és időm se lett volna rá. Furcsa módon már kész is voltam. Ma folyamatosan meglepődök magamon...Reggel is pörögtem és most is elkészültem 15 perc alatt. Ez csodának számít. Már épp nyitottam volna az ajtót, amikor megcsörrent a telefonom. Logan neve villogott a kijelzőn. Most vagy türelmetlen, vagy lemondta. Remélem, inkább az első.
-Szia, mindjárt ott vagyok, nyugi!-hadartam el miután elhúztam a zöld ikont.
-Nem azért hívlak. El akartam menni eléd, de tele van a környék fotósokkal. Igazából csak a te házad előtt vannak. Hogy fogsz kijutni?
-Mi? Nem igaz...-túrtam idegesen a hajamba.-Mindegy, várj a strandon, megoldom!-folytattam és közben kiagyaltam egy kiváló tervet. Szépen kisétálok és nem szólalok meg. Igazán összetett és bonyolult terv, nem? Nem. Mindegy, nem ez a lényeg. Újra odamentem az ajtóhoz és félve kinyitottam. Logan nem viccelt, amint nyílt az ajtó, legalább 20 fotós bombázott ezernyi kérdéssel aminek a lényege ugyan az: Ross. Nehezen sikerült pár lépést haladnom, de a fotósok, riporterek ugyan úgy követtek.
-Mióta vagytok együtt Rossal? Miért nem mutatkoztatok nyilvánosan eddig? Csak egy futó kapcsolat volt?-hallottam kérdések sokaságát az engem körülvevő riporterektől.
-Én...Nem nyilatkozom!-közöltem határozattan, majd kihúztam magam és erőszakosan utat törtem magamnak. A firkászok még egy darabig követtek, de aztán rájöttek, hogy belőlem semmit nem szednek ki. Büszkén könyveltem el, hogy ilyen simán lerendeztem őket. Már majdnem a strandra értem, amikor megszólalt a telefonom. Biztos megint Logan az, hogy hol vagyok már.
-Logan ne türelmetlenkedj, mindjárt ott vagyok!-szóltam bele a készülékbe nevetve.
-Ööömm..-hallottam egy ismerős férfi hangot, ami egyáltalán nem Logané volt. Jajj!
-Ross! Bocsi, én azt hittem...-kezdtem szabadkozásba, de Ő félbeszakított.
-Mindegy.-mondta, és hangján érezhető volt a szomorúság, és a csalódottság. Szörnyen érzem magam.
-Miért hívtál?
-Láttalak a tévében. Sikerült őket lerázni?-utalt a sok riporterre és fotósokra.
-Könnyebben, mint gondolnád. De, ha megbocsájtasz, én nem érek rá. Szia.-köszöntem el, a választ meg sem várva. Most biztos még jobban maga alatt lesz. Leráztam, pedig felhívott és gondolt rám. Még mindig szörnyű ember vagyok. Hogy lehetek vele ilyen? Hiszen bocsánatot kért, még aznap...Lehet, hogy vissza kellene mennem hozzá. Akkor én is boldog lennék, mert újra vele lehetnék....Nem! Még nem. Talán pár hét múlva...
Közben annyira elgondolkoztam, hogy megérkeztem a találkozóhelyre, ahol Logan már várt rám.
-Szia.-köszönt, majd széles mosolyra húzta száját.
-Huu, szia! Túléltem a fotósokat!
-Igen, azt látom. Na, de igazán elmondhatnád, hogy mi ez az egész...
-Hát jó..Tegnap Ross elvitt egy tóhoz. Csak mi voltunk ott sokáig, de aztán a fotósok valahogy megtaláltak minket és lefotóztak, Ross ideges lett és a fejemhez vágott elég durva dolgokat, amivel megbántott.-hadartam el a sztorit egy szuszra.
-Woow...-mondta Logan, miközben kikerekedett szemekkel bámult rám.
-Igen...Na...Mondj valamit!
-Hát mondanék, ha tudnék mit...-Logan "gondolkodós" fejet vágott majd folytatta.-És akkor most hogy álltok?
-Otthagytam a tónál. Megbántott...Nagyon! Nem fogok egyből a nyakába ugrani.
-Ezt mondjuk megértem.
-És te mit akartál mondani, ami nem telefontéma?
-Szakítottunk a barátnőmmel. Tegnap...Ezért kerestelek akkor is.-mondta, de hangjában semmi szomorúságot nem éreztem. Még az arca is boldognak tűnt. Most vagy nem is rázta meg, vagy csak jól színészkedik.
-Sajnálom.-Erre Logan kínosan felröhögött.
-Ne tedd! Közös döntés volt, és szerintem egyikünket se viselte meg. Engem legalábbis nem. Már nem szerettem úgy, mint régen. Nem voltam boldog...-világosított fel, én meg hevesen bólogatni kezdtem. Így már értem, hogy miért ilyen boldog, még most is. Mikor kezdett kicsit kínossá válni, hogy nem szólalok meg (igazából nem tudtam mit reagálni), eszembe jutott, hogy még mindig a parton vagyunk, és csinálni kellene valamit.
-Na és, mit fogunk csinálni?
-Hmm...Ettél ebédet?
-Nem, időm se volt rá. 11-kor keltem.-tártam szét a karom, olyan "ez van" stílusban, miközben felnevettem.
-Jó, akkor átjössz hozzánk.-indult el, de előtte megfogta a csuklómat, így maga után húzott. Felőlem. Úgyse voltam még nála. Jó, mondjuk 1 hete ismerem, szóval nem olyan gáz. Nem válaszoltam, csak hagytam, hogy húzzon maga után. De ez egy idő után idegesítővé vált, mintha félne, hogy ha elenged, elfutok.
-Oké, most már elengedhetsz.-rántottam ki a csuklóm, Logan keze közül. Rám nézett, és persze bocsánatot kért, és arra fogta, hogy ő éhen hal. Jó igazából én is. Kevés volt a müzli reggel. Út közben rengeteg dologról beszéltünk, például, hogy ő is arra az egyetemre jár, ahova jelentkeztem. Csak ő egy évvel feljebb van, mivel idősebb. Örülök, hogy van egy felsőbb éves barátom, sose árt ilyenkor. Nem tudom, hogy itt hogy működik, de otthon szívatni szokták a legkisebbeket. Legalábbis pár embertől ezt hallottam. Aztán ki tudja? Mindegy, remélem sokszor összefutunk majd az egyetemen.
Beszélgetésünk közben, szóba került Ross is. Például, hogy amikor legutóbb találkoztunk, akkor még azt mondtam, hogy egyáltalán nem jön be. Most meg együtt vagyok vele. Vagy olyasmi. Igen, ez tényleg furcsa, most hogy így belegondolok. Vagyis nem. Hiszen hazudtam Logannek, amikor azt mondtam, hogy nem érzek Ross iránt semmit. Ezt ő nem tudja, de mindegy.
Logan megállt egy kétszintes, kávé színű háznál. Rengeteg ablaka volt, és mind hatalmas. Elővette a kulcsát és a zárral kezdett szerencsétlenkedni. Nem viccelek, legalább 10 percig bíbelődött vele. Néha felnevettem, amikor idegesen szidni kezdte a zárat és a kulcsot is. Aztán amikor végre kinyitotta, megkönnyebbülten sóhajtott. Előre engedett, én pedig egyből körülnéztem a házban. A konyhában egy anyával egy idős nő és férfi sürgölődött. Gondolom ők Logan szülei.
-Jó napot! Viki vagyok, Logan egyik barátja.-mutatkoztam be illedelmesen, mosolyogva.
-Szia. Nagyon örülünk, már sokat hallottunk rólad! Tegezz nyugodtan.-mondták és eszelősen vigyorogni kezdtek. De úgy vettem észre, hogy ez őszinte mosoly volt. Vagy vigyor. Tökmindegy, a lényeg, hogy kedvesnek tűnnek. Persze szegény Logant beégették azzal a mondattal, hogy "sokat hallottunk rólad" , de ez nem az én problémám. Szerintem aranyos volt. Logan elmagyarázta, hogy melyik az ő szobája és én már mentem is megkeresni. Az emeleten volt, balra az első ajtó. Benyitottam és tudtam, hogy nem tévedtem el. Tipikus fiú szobában találtam magam. Ledobtam a kistáskámat és visszamentem a konyhába a többiekhez.
-Mi lesz a kaja?-kérdezte Logan a szüleitől, miközben próbált belesni a lábasokba.
-Gulyásleves. Mivel tudjuk, hogy Viki magyar származású, ezért meglepetés lett volna.-hallottam a választ Logan anyukájától.
-Tudták, hogy jövök? Logan te ezt eltervezted?-néztem először anyukájára, majd rá.
-Persze.-felelték egyszerre, amin elmosolyodtam. Szóval így készültek. Milyen kedvesek. Remélem, hogy finom lesz a gulyás, mert ez az egyik kedvenc ételem. Viszont ha rossz lesz, nem mondhatom meg, hiszen úgy készültek. És amúgy is, a szándék a fontos.
-10 perc múlva kész az ebéd. Logan teríts meg!-szólt anyukája, fakanállal a kezében, a másik kezét pedig a csípőjére tette. Ez olyan "anyukás" beállás volt. Logan engedelmeskedett, szó nélkül ment oda a szekrényekhez, majd kihalászta belőle a tányérokat, egy másikból evőeszközöket. Lepakolta az asztalra és visszament, hogy hozzon poharakat is. Amikor már el volt rendezve az asztal, abban a pillanatban lett kész a leves. Mivel vendég voltam, rám parancsoltak, hogy elsőként merjek az ételből. Nem ellenkeztem, elsőként mertem és teli is raktam a tányéromat. Az illata jó volt, szóval az íze se lehet olyan rossz.
Belekóstoltam, és persze sikeresen leégettem a számat és az egész nyelőcsövemet. De a leves finom!
-Hmm, ez nagyon finom.-dicsértem meg az ételt, mire mindenkitől kaptam egy mosolygós arcot. Gondolom ezt vehetem egy "köszi"-nek.
Mikor mindenki befejezte a család összes tagja beszélgetni kezdett. Csöndben, mosolyogva hallgattam Logan kiskori történeteit, amikor egyszer a nevemet hallottam. Mindenki kérdőn nézett rám, én pedig legszívesebben elástam volna magamat, ugyanis fogalmam sincs, hogy ki és mit kérdezett.
-Mi?-kérdeztem, mire mindenki felnevetett. Persze, röhögjenek ki amiért ilyen szerencsétlen vagyok.
-Mikor mész haza látogatóba?-kérdezte Logan, én pedig még mindig szégyelltem magam.
-2 nap múlva Rikerrel. Temetésre megyek és ő elkísér...A mamám miatt.-mondtam ki nehézkesen és mindenki döbbenten meredt maga elé.
-Sajnálom.-törte meg a csendet Logan.
-Ki az a Riker?-kérdezte Logan apukája. Na igen, megragadta a "lényeget".
-Csak egy nagyon jó barátom. Eredetileg nem vele mentem volna, de változott a terv.-Logan apukája értetlen fejet vágott, nyilván nem segítettem ki ezzel.-Az R5 egyik tagja.-tettem hozzá, hátha így jobban érti. Az arcvonásai egyből megváltoztak, lehetett látni ahogy megvilágosult. De tényleg, még a nap is kisütött.
-Ismered az R5 tagjait?-kérdezte lepődötten Logan anyukája.
-Igen, jó barátok vagyunk. Főleg Rikerrel.-válaszoltam, és elnevettem magam, mert eszembe jutott a tegnap este és a hajnal, hogy mennyit hülyéskedtünk. Persze a többiek semmit sem tudtak erről, ezért furcsán néztek rám, elég buta fejet vágtak. Mindegy. Annyiban hagyták a dolgot és nem kérdeztek rá.
Még legalább 1 óráig beszélgettünk, amikor Logan ránézett az órájára, majd ijedten rám pillantott.
-Viki, nekem 4-re be kell mennem az egyetemre, mert nekem ma van könyvosztás. Nem gond?
-Elkísérlek.-válaszoltam egyszerűen, és láttam Loganen, hogy megkönnyebbült. Gondolom nem szívesen hagyna itt a szüleivel egyedül, nehogy rémciki sztorikat kezdjenek el mesélni róla. Tipikus.
Elköszöntem a szülőktől, megköszöntem a vendéglátást és indultunk is az egyetemre. Logan kocsijával mentünk, hogy időben odaérjünk.
-Oké, 3:23 van. Simán odaérünk időben, talán még sor sem lesz.-magyarázott inkább magának, mint nekem. Mondjuk nem tudom, hogy miért stresszel, kocsival talán negyed óra az egyetem, talán kevesebb. Beindította a BMW-t és már indultunk is. A házuk egyre távolodott és az ablakból integető szülőket is csak homályosan láttam. Hihetetlenül gyorsan mentünk, nem tudom, hogy miért sietett ennyire.
-Logan, lassíts. Oda fogunk érni.
-Nem ez a lényeg. Nem akarok összefutni az exemmel. Ő is oda jár, és neki is ma van könyvosztás, 4-től. Viszont ha előbb odaérek, akkor valószínűleg nem lesz sor, hamar megkapom a könyveket és nem találkozok vele.-vázolta fel tervét, amit nem igazán értettem. Vagyis értettem, csak azt nem hogy miért kell ekkora felhajtás. Állítólag közösen döntöttek, szóval nem lehetett akkora balhé. Mindegy, inkább rá hagyom. Megvontam a vállam és nézegettem az előttünk lévő utat. Az egyetemhez hihetetlen gyorsasággal odaértünk, amin nem csodálkozok. Ha a rendőrök most mértek volna sebességet, tuti megbüntették volna Logant. Tényleg nagyon nem akart találkozni az exével... Viszont az egyetemnél már elég sok diák várt. Gondolom ők is könyvosztásra jöttek. Hát...Mégis lesz sor. Szegény Logan...Semmihez nem tudom hasonlítani azt a kétségbeesett arcot, amilyen az övé volt, amikor meglátta a rengeteg embert.
-Na jó, talán ő nincs itt...-túrt idegesen a hajába, majd kiszállt a kocsiból. Utána siettem, és próbáltam vele tartani a lépést.
-Szia Viki! Vagyis sziasztok!-hallottam egy vidám, ismerős hangot. Megpördültem, és Lucyval találtam szembe magam.-Logan!-kiáltottam utána, hogy álljon meg, mert ő közben elsietett. Szerencsére meghallotta és visszafordult.
-Szia! Ő itt Logan, egy barátom. Ő is ide jár suliba csak eggyel feljebb.-mutattam be a mellettem álló fiút, aki megállás nélkül mosolygott Lucyra. Komolyan, magára ragasztotta? Mindegy, majd rákérdezek. Mire észbe kaptam, már együtt nevetgéltek, és Lucy zavartan csavargatta a haját. Na jó, én is lány vagyok, tudom, hogy ez mit jelent! Most már tuti rákérdezek Logannél is és Lucynál is. Mondjuk Logan talán 2 napja esett túl egy szakításon, szóval nem tudom...Mindegy.
-Logan?!-állt meg mellettünk egy elég dekoratív öltözetű lány. Ráadásul a hangja...Olyan vékony, hogy fülsüketítő.-Kik ezek?-sipárgott tovább. Most még az sem érdekelt, hogy annyira nem vesz emberszámba, hogy azt mondja "ők". Amint jobban megnéztem az arcát, egyből felismertem. Pamela! Az a ribanc, aki Rossra is rámászott! Riadtam Loganre néztem, és a tekintete azt sugallta, hogy ő bizony a volt barátnője. Na, akkor megértem, hogy miért nem akart vele találkozni. Meg azt is, hogy ilyen hamar túltette magát ezen.
-Pamela. Ő itt egy barátom, Viki. És ő itt Lucy, nagyon rendes lány.
-Téged ismerlek!-kiáltotta el magát, felém mutogatva.-Te vagy Ross ágyasa!
-Mi van?-kerekedtek el a szemeim a mondat hallatán. Reménykedem, hogy csak rosszul hallok.
-Jajj, ugyan már...Tele van vele az internet.-legyintett hanyagul. Arcomat a tenyerembe temetve hallgattam tovább Pamela rikácsolását. Mi az, hogy "ágyasa"? Ehhez senkinek semmi köze, és még nem is történt meg. Miért kell ennyire kiszínezni a valóságot? Ezt sose fogom megérteni. Közben Logan és Lucy döbbent pillantásait figyeltem. Logan már tudja az igazságot, de Lucy nem. Ő azt se tudja, hogy együtt vagyunk Rossal...Voltunk...Nem tudom.
-Na jó, én ezt nem hallgatom tovább! Logan, egyedül is tudsz sorban állni. Szia Lucy.-intettem feléjük, majd elindultam hazafelé. Eddig se kedveltem Pamelát, de most végleg elásta magát nálam. Mindegy, történt azért jó dolog is ma. Logan szülei tök jó fejek, találkoztunk Lucyval is. Tényleg, majd felhívom Logant, hogy meséljen. Remélem lesz valami köztük. Logan rendes srác és Lucy is aranyosnak tűnik, szóval álompár!

Mikor hazaértem, furcsa módon nyitva volt az ajtó. Igazából nem olyan furcsa, apu biztos itthon van már.
-Szia.-köszöntem, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Bementem a konyhába, de apa nem volt egyedül. Az asztalnál ültek, apa mellett egy nő, velük szemben pedig Ross. Jajj!
-Viki! Mégis mit jelentsen ez?-mutatta felém apa az egyik újság címlapját, majd egy másikat, és mégegyet...
Ennek nem lesz jó vége..

8.rész

Sziasztok! Először is, szörnyen sajnálom, hogy csak most hoztam az új részt.:/ Sajnos a monitorom meghalt, szó szerint, és csak most javították meg. Na mindegy a lényeg, hogy itt a rész.
Másodszor pedig, már elkezdődött a suli. Most mentem új suliba és imádom az új osztályt!:) Szóval aki jövőre megy új suliba, annak előre szólok, hogy nem kell aggódni, marha jó lesz!:D
De lényegre térve: remélem tetszeni fog a 8.rész. Sokat bajlódtam vele, de végül kész lett.:)
Jó olvasást!

-Segítség!-kiabáltam kétségbeesett hangon.

-Ne merj még egyszer kiabálni, különben csúnya vége lesz!-fenyegetett meg, és még szorosabban fogta csuklómat. Nyakam kezdte el csókolgatni, én pedig csak sírtam, és próbáltam kiszabadulni szorításából, persze sikertelenül. Tehetetlen vagyok.

Kapálóztam össze-vissza, de nem engedett el. Tudtam, hogy mit fog tenni, ezért csak jobban sírtam. Hogy történhet egy nap alatt ennyi rossz dolog?
Hirtelen a semmiből valaki lerántotta rólam Márkot, majd ütni kezdte. Ránéztem megmentőmre, aki nem más volt, mint Ross. Még mindig Márkot ütötte, aki már a földön feküdt.
-Ross, kérlek állj le!-kérleltem, de mintha meg se hallotta volna, folytatta tovább.-Ross, fejezd be!-mentem oda hozzá és átöleltem.-Ezzel nem oldasz meg semmit.-nyugtattam meg, és látszólag hatásos volt.
-Na mi van, Ő az új barátod?-kérdezte lenéző hangnemben Márk. Angolul beszélt, gondolom direkt, hogy Ross is értse, mert tudta, hogy ezzel tovább hergeli.
-Igen, képzeld! És ha még egyszer hozzá érsz a barátnőmhöz, kinyírlak! Megértetted?-ezzel most kicsit engem is megrémisztett, de most nem ez a fontos. Megvédett, és a barátnőjének nevezett. Igaz, hogy eddig is úgy viselkedtünk egymással mint akik együtt vannak, de az "i"-re a pontot ez tette fel.
-Ezzel nincs vége!-kiáltotta vissza Márk, miután felállt, és kisétált az ajtón. Barátom mit sem törődve ezzel, becsapta az ajtót és felém fordult.
-Jól vagy?-kérdezte aggódó tekintettel. Nem válaszoltam, csak megindultam felé és megöleltem. Nem volt másra szükségem, csak rá. Lassan kibontakozott ölelésemből, de még mindig közel voltunk egymáshoz. Nem mertem rá nézni, bűntudatom volt amiért elküldtem. Egyik kezével, államnál fogva felemelte a fejem, hogy a szemembe nézzen. Ajkait enyémhez tapasztotta, és szinte falni kezdte. Vadul csókolt, de mégis érzékien. Kezeit fenekem alá tette, és megemelt. A szobám felé kezdett cipelni, de csókunkat egy percre sem szakította meg. Egyszerre megfeledkeztem minden bajomról, csak rá koncentráltam.
Óvatosan döntött le az ágyamra, majd lekapta felsőmet. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, ezért én is levettem a felsőjét, így már kvittek vagyunk. Nyakamat kezdte el csókolgatni, azután szívni. Az érzéstől libabőrös lettem, és néha felsóhajtottam. Egyre lejjebb haladt, és már kulcscsontomat halmozta el apró puszikkal. De aztán, mintha valami csattant volna a fejembe, felébredtem.
-Ross...-mondtam halkan, de nem igazán figyelt rá.-Ross!-szóltam rá hangosabban, majd ellöktem magamtól, így mellém huppant az ágyra és nagyot sóhajtott.
-Ne haragudj...-mondta ártatlanul.
-Ne érts félre...Én is akarom, csak nem akarom elsietni..-magyaráztam meg a dolgokat.
-Addig várok, amíg szeretnéd.-közelebb jött hozzám, majd adott egy puszit homlokomra.
-Köszönöm.-néztem rá, majd lágy csókot adtam szájára. Miután elváltunk szorosan odabújtam hozzá és átöleltem. Ő is átkarolta vállaimat, így még közelebb kerültem hozzá. Szerintem egy vékony papírlap se fért volna el köztünk.
-Kérdezhetek valamit?-törte meg a csendet, ami egyáltalán nem volt kínos.
-Persze.-küldtem felé egy biztató mosolyt, és belekezdett.
-Neked ez lesz az első alkalom?-kicsit zavarba voltam, hiszen neki biztos, hogy volt már nem egy egyéjszakás kalandja...
-I-igen...-nyögtem ki végre dadogva-..Talán baj?-kérdeztem ijedten.
-Nem, dehogy is! Igazából így megértem, hogy miért akarsz még várni. És ne aggódj, nem fogom siettetni.-nagyon jól estek szavai. Jó érzés volt, hogy törődik velem. Felnéztem rá, majd egy csókot nyomtam szájára.
-Szeretlek.-mondtam miután ajkaink elváltak.
-Szeretlek.-suttogta Ő is.
-Itt alszol?-kérdeztem, de aztán rájöttem, hogy még délután 6 óra sincs.
-Ez természetes...De addig még van időnk.-nevetett fel, mire nekem is nevetnem kellett, de ez hamar átváltott zokogásba. Eszembe jutott minden...Pontosan a mamám.
-Heey, mi a baj?
-Amikor telefonáltunk, az előtt anya felhívott...-kezdtem bele, de elakadtam.
-És ezzel mi a baj?-kérdezte, nyilván azt hitte, hogy csak ennyi.
-Meghalt a mamám...Nagyon közel álltam hozzá, és még csak el se köszöntem, amikor ide költöztem. Szörnyen érzem magam...
-Nem kell, hogy szörnyen érezd magad...Nem tudhattad, hogy ez lesz. És amúgy se a te hibád.-próbált vigasztalni, de nem sokat használt.
-Édes vagy, de akkor is. El kellett volna köszönnöm. A temetésre mindenképp elmegyek!-jelentettem ki, és szerintem a hangnememen hallatszott, hogy nem tűrök ellentmondást.
-Elkísérlek. Mikor lesz?
-Nem tudom...De nem kell elkísérni..Amúgy is csak velem tudnál beszélgetni, mert nem tudsz magyarul. Nekem viszont a rokonokkal is kell beszélgetnem, te pedig addig unatkoznál.
-Az engem nem érdekel. Elmegyek, mert ez neked fontos, és szükséged van valakire, aki út közben is megvigasztal. Írj anyukádnak, hogy mikor lesz!-hát ha Ő ezt akarja. Biztos vagyok benne, hogy halálra fogja unni magát, mert senkit nem ismer, és nem is érti a nyelvet. Jó, mondjuk anya valamennyire tud angolul, de folyékonyan beszélgetni legalább egy órán keresztül nem tudna.
-Ahogy akarod.-egyeztem bele, majd írni kezdtem anyának. Pár perc múlva jött is a válasz, miszerint 3 nap múlva lesz délelőtt 11-kor, ottani idő szerint.
-Kell venni repülőjegyet.
-Megoldom. Sokat repültünk már a srácokkal, és az ismertségemet is kihasználhatjuk.-mondta büszkén, mire én megforgattam a szemem.
-Várj...Ott is meg fognak téged rohamozni...Biztos ezt akarod?-néztem rá kérdőn, mire bólintott. Lehet, hogy inkább engem zavarna, hogy mindenki ölelgetné...Biztos vagyok benne, hogy velük foglalkozna, hiszen a rajongói...És nyilván nem hanyagolja el őket, pont miattam. Már a gondolattól is elfog a féltékenység..
-Mi a baj?-nézett rám aggódó tekintettel. Gondolom észrevette, hogy kicsit elgondolkodtam.
-Semmi. Csak elbambultam...-hazudtam neki. Nem akartam, hogy még ez miatt is idegeskedjen...Nem akarom terhelni ilyenekkel.
-Akkor jó.-puszilt bele hajamba.-Na mit csináljunk?-kérdezte izgatottan.
-Nem tudom...Én most teljesen antiszociális vagyok..
-A történtek után nem is csodálom..Mármint..Nem úgy értem...Csak..-dadogott össze-vissza, én pedig elmosolyodtam.
-Értem, hogy érted...Nem maradnánk itthon? Semmi kedvem tömegbe menni...
-Nem, nem hagyom, hogy itthon ülj. De nyugi tömegbe se megyünk.
-Ross...-kezdtem volna ellenkezni de félbeszakított.
-Bízz bennem!-fogta meg a kezem, majd szemembe nézett. Sóhajtottam, majd bólintottam egyet. Ő őrült vigyorgásba kezdett, és egy gyors puszit nyomott számra. Nem tudtam, hogy hova megyünk, csak remélni tudtam, hogy tényleg nincs ott sok ember.
-Nagyon messze van?-kérdeztem miközben már cipőnket vettük.
-Nem, közel van.-mosolygott rám édesen. Úgy érzem, hogy mindjárt elolvadok. Szerintem sose fogom megszokni a közelségét, és mindig így fogok reagálni, akár egy pillantásától. Biztos vagyok benne. És persze örültem a hírnek, hogy nincs messze az a bizonyos ismeretlen hely. Nincs kedvem sétálni, legszívesebben befeküdnék az ágyba és nem jönnék ki onnan soha. Előre bevinnél 1 hónapra elegendő kaját, és inni valót...El lennék én.
-Min gondolkozol ennyire?-vette észre Ross, hogy "kicsit" elkalandoztam.
-Azon, hogy beviszek a szobámba jó sok kaját és egy hónapig nem jövök ki.-mondtam neki az igazat.
-Te bolond vagy!-nevetett fel, mire én vágtam egy durcás arcot, de én se bírtam ki nevetés nélkül. Végül sikerült elindulni, az ajtót most is gondosan bezártam, aztán eszembe jutott valami.
-Szerinted apunak hogy megy a randi?
-Ömm..Tudod, ő a főnökünk, szóval...Hogy mondjam...
-Nem akarsz a magánéletéről beszélni.-fejeztem be a mondatot helyette.
-Pontosan.
-Én igazából örülök neki...Tudtommal rég nem volt már senkije..
-Ez édes tőled.-mosolygott rám és közben összekulcsolta ujjainkat. Elmosolyodtam. Pár napja vagyunk együtt, de sose voltam ennél boldogabb.
Viszont még mindig nem tudom, hogy hová megyünk. Nagyon utálom a meglepetéseket, és ezért is zavaró.
-Éés...Hova megyünk?-tettem fel a kérdést, ami már régóta foglalkoztat.
-Titok.-na ne..Most stresszelhetek azon, hogy milyen helyre visz. Lehet, hogy elrabol! Na jó, ezt én se gondoltam komolyan. Hogy jutnak ilyen hülyeségek az eszembe? Nem értem magam.
Közben már negyed órája sétálhatunk. Gondolkozásom közben mindenről beszélgetünk Rossal, még jó, hogy több felé is tudok koncentrálni. Na meg nagyon jó érzés, hogy Ő még most is fel tud vidítani, ebben a helyzetben. Nem hittem, hogy valaha boldog leszek, de Vele az vagyok.
-Megérkeztünk.-állt meg Ross, amikor egy tóhoz értünk. Gyönyörű volt, a tavat fák vették körül, és sehol egy árva lélek. Csak ketten voltunk, Ő és Én. Amíg csodáltam a tájat, Ross levette a cipőjét és a zokniját és bement a vízbe.

-Nem jössz be?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Hát, nem is tudom...-válaszoltam bizonytalanul.
-Kérlek! A kedvemért...-könyörgött tovább, és édesen mosolygott.
-Na jó, legyen.-adtam be a derekam, és már vettem is le a cipőm. Oda sétáltam Ross mellé és rámosolyogtam. Ő derekamnál fogva maga elé fordított és mélyen a szemembe nézett. Csak néztük egymást, együnk se szólt a másikhoz. Ide nem is kellenek szavak, tudjuk, hogy mire gondol a másik.
Fejével lassan közeledni kezdett, én lábujjhegyre álltam, így is csökkentve a köztünk lévő távolságot. Talán pár milliméter választott el minket. Szívverésem felgyorsult, és vártam, hogy mikor csókol meg. Egyre csak kínoztak a másodpercek, míg végre ajkait enyémre tapasztotta. Kezemet mellkasára tettem és éreztem az Ő szívverését, ami szintén felgyorsult. Jó érzés, hogy ezt váltom ki belőle. Kezeimet mellkasáról nyakába tettem és beletúrtam szőke hajába. Filmbe illő pillanat volt, minden bajomat elfelejtettem és csak Rá figyeltem. Élveztem a pillanatot, amit most senki és semmi nem ronthatott el. Végül a levegőhiány szétválasztott minket, de még mindig öleltük egymást. Ross a homlokát enyémnek támasztotta és fürkészni kezdte tekintetem. Mélyen a szemeimbe nézett, amibe most is elveztem, ahogy mindig. Már egy ideje csak néz, én pedig kezdtem zavarba lenni és úgy érzetem, hogy rák vörös lett a fejem. Mi olyan érdekes bennem?!
-Mit nézel ennyire?...-kérdeztem a zavartól mosolyogva. Elmosolyodott, majd lehajtotta a fejét, de nem válaszolt. Összekulcsolta ujjainkat és még mindig mosolyogva felnézett. Szívemet melegség öntötte el, és akaratlanul is elmosolyodtam. Már a gondolattól is, hogy egy tóparton vagyunk, csak Ő és Én, senki más.
-Tudod...-törte meg a csendet barátom.- Örülök, hogy eljöttél vele.-mondta édesen mosolyogva.
-Háááát..-húztam kicsit az agyát, mire kicsit elkomorodott.-Nyugi, ezerszer jobb társaság vagy, mint a pihe-puha ágyikóm.-nevettem el magam, én pedig kaptam egy olyan "köszi, ez jól esett" fejvágást.
-Bolond vagy..-mondta már Ő is nevetve.
-Mondtak már rosszabbat is..-erre már nem mondott semmit, csak magához ölelt és néztük a naplementét. Felnéztem Rá, és láttam, ahogy mosolyogva néz előre. Valószínűleg észrevette, hogy Őt nézem, ezért lenézett rám. Fejével lassan közeledett, majd megállt és elmosolyodott. Nem értem, hogy miért kínoz mindig ezzel, de nem is tudtam tovább gondolkozni, mert pár másodperc alatt letudta a köztünk lévő távolságot. Ajkait enyémhez tapasztotta és csókolni kezdett. Nem haboztam, visszacsókoltam, és kezeim újra nyaka köré fontam.
Hirtelen furcsa érzésem támadt. Nem a csókkal volt a bajom, az tökéletes volt, inkább mintha valaki figyelne minket. Állításom beigazolódott, amikor egy kattanást hallottam, és egy villanást észleltem, amit csukott szemmel is lehetett látni. Rossal azonnal szétrebbentünk és a fény forrása felé kaptuk a fejünket. Egy pasi volt az, hatalmas fényképezőgéppel, amivel újabb képeket csinált, majd elfutott. Ijedten néztem Rossra, aki még mindig le volt sokkolva, de szemében idegességet véltem felfedezni. Kibújt ölelésünkből és kiment a vízből, majd idegesen sétált fel-alá a parton.
-Basszus...A rohadt életbe.-hallottam szitkozódását. Soha nem láttam még ilyen idegesnek. Jó, persze én se örülök ennek az egésznek, de nem kell ennyire túlreagálni. Nem is a cikkektől félek, inkább csak a rajongóiktól, hogy utálni fognak, és Rossnak a rajongói fontosabbak lesznek mint én...De én mégse idegeskedek ennyire. Talán szégyell engem? Nem vagyok elég jó neki? Talán az a baj, hogy én nem vagyok híres? Kérdések milliói cikáztak a fejembe, miközben még mindig a vízben álltam tehetetlenül. Barátom még mindig ideges járkált... Nem értettem az egészet.
-Ross...-szólongattam, miközben kijöttem a vízből. Nem reagált, mintha meg se hallotta volna.-Ross!-szóltam hozzá kicsit hangosabban, mire már felfigyelt.-Miért csinálod ezt?
-Nem érted Viki?! Holnap ezzel lesz tele az összes újság és az internet. Mindenki ezen fog csámcsogni..-válaszolt, szinte már kiabálva. Értem amit mond, de akkor se kellene így reagálni..
-Én se örülök neki, de egy "kicsit" túlreagálod..Mármint...-mondtam volna, de Ő félbeszakított.
-Túlreagálom?! Nem...És gondolom te se szeretnéd, ha megrohamoznának téged a firkászok...De ezt úgysem értheted, hiszen te csak egy átlagos lány vagy..-szava szívemig hatoltak, de nem jó értelemben. Ha így gondolja, miért van velem? Hiszen én csak egy átlagos lány vagyok. Nagyon rosszul esett, hogy ezt mondta, és éreztem, hogy szemeim megteltek könnyel. Ha belegondolok ma már legalább negyedszerre sírom el magam. Szuper! Csak egy átlagos lány...Gondolja csak ezt!
-Jó, akkor én inkább megyek. Szia.-köszöntem el könnyeimmel küszködve. A földet pásztázva sétáltam el mellette, hogy még véletlenül se vegye észre könnyes szemeim.
-Viki...Én..Ne haragudj, nem úgy értettem, csak...-kiabált utánam, mire visszafordultam.
-Hát akkor hogy gondoltad? Ezt nem lehet többféleképpen érteni...De várj..Én csak egy átlagos lány vagyok, biztos azért nem értettem.-mondtam szinte kiabálva. Könnyeimet már nem tudtam visszatartani, hagytam, hogy lefolyjon arcomon. Ross lehajtotta fejét, mintha nem merne a szemembe nézni. Ráztam egyet a fejemen, majd elindultam haza. Előjött az összes rossz dolog, ami ma történt: veszekedés Rossal és Logannel, aki ezek után biztos, hogy nem áll velem szóba... Aztán a mamával történtek, Márk megjelenése, és újabb veszekedés Rossal. Ez túl sok egy napra...Az én idegeim se bírják sokáig. Esküszöm, alig várom, hogy elkezdődjön az egyetem, és eltereljem a gondolataim. Művészeti egyetemre jelentkeztem, hiszen imádok festeni és rajzolni, mások szerint tehetségem is van hozzá, de szerintem van még hova fejlődnöm. Na meg persze remélem szerzek új barátokat is. Egyedül Lucyt ismerem. Már ha a 2 perces beszélgetést lehet ismertségnek nevezni. És nem is biztos, hogy egy csoportba leszünk, habár nagyon remélem, rendes lánynak tűnt. Nem úgy, mint Pamela. Az a lány rémes volt...Ahogy rácsimpaszkodott Rossra, engem félrelökve...Még a hideg is kiráz.
Gondolkodásom közepette haza is értem. Bedugtam a kulcsot a zárba és el akartam fordítani, de nem sikerült. Ezek szerint nyitva van, és apa már itthon van. Remélem jól sikerült a randija.
Bementem a házba, egy halk "szia" hagyta el a számat, majd felrobogtam szobámba. Nem akartam, hogy apa észrevegye, hogy sírtam. Nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson. Inkább először lezuhanyzok, és majd utána lemegyek. Így is tettem, amint felértem a szobámba összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccokat és mentem a fürdőszobámba. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. A forró vízcseppek feltöltötték testemet, ami most nagyon jól jött. Így talán nem fog annyira látszani, hogy szinte az egész napot végigbőgtem. Na mindegy, otthon is így volt évekig, most is ki fogom bírni. És amúgy is...Igazából csak a mama miatt van okom sírni...Hiszen Logan, ha tényleg a barátom, akkor nem hagy magamra ez miatt...Ross pedig..Hát...Erre azt tudom mondani, hogy fiú miatt nem sírunk. Szép volt, jó volt...1 hétig...Megbántott, és nem fogok egyhamar megbocsájtani. Ha tényleg szeret, akkor küzd értem és tud várni...Nem? Dehogynem!
Nagyon elgondolkoztam, és nem néztem az időt, de már legalább fél órája állok a zuhany alatt. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy kiszállok alóla, amit meg is tettem. Megtörülköztem és felvettem pizsimet, majd lementem apához. Ideje beszélnem vele...
-Szia Viki. Miért rohantál úgy fel? Itt volt Alisha és szerettek volna bemutatni neki.-mondta, amint meglátott.
-Ne haragudj, nem láttam...Csak szükségem volt egy zuhanyra. És egyébként ki az az Alisha?
-A legcsodálatosabb nő akit valaha láttam...-válaszolt mosolyogva, nekem pedig egyből leesett, hogy biztos vele randizott. Jó volt látni, hogy legalább ő boldog. Viszont így most rosszul éreztem magam, amiért csak úgy elrohantam. Biztos egy igazi bunkónak tart Alisha.
-Úúúú, tényleg ne haragudj..Csak tudod..Felhívott anya, és közölte, hogy meghalt a mamám...És most nem vagyok túl jól.
-Jézusom! Nem haragszom, ne aggódj. Gondolom mostanában lesz a temetés.
-Igen, 3 nap múlva. Már megvannak a repülőjegyek.
-Jegyek? Kivel mész?
-Úgy volt, hogy Ross elkísér, de nem tudom...-válaszoltam bizonytalanul, és újra megteltek szemeim azzal a bizonyos sós folyadékkal. Nem szabad sírni! Megfogadtam!
-Történt valami?
-Összevesztünk, de nem olyan lényeges...-még hogy nem lényeges? Ekkorát még életembe nem hazudtam. Összevesztem a számomra legfontosabb emberrel a világon... Mindegy, nem szabad ezen agyalnom, mert minél többet gondolok rá, annál rosszabb lesz. Inkább gondoljunk jó dolgokra...Napsütés, szivárvány és azok a muffinok, amiknek ilyen cuki fejük van a képeken. Na igen, süt belőlem az értelem. Ebben a pillanatban valaki megállás nélkül kopogtatni kezdte az ajtót. Ki lehet az ilyen későn? Csak nem Ő legyen..Semmi kedvem most Vele beszélgetni...
-Majd én nyitom.-mondtam apának és az ajtó felé indultam. Kinyitottam, és hála isten nem Ő volt az.
-Mit keresel itt?-kérdeztem Rikert, ugyanis igazából rá se számítottam.
-Ross elmondta, hogy összevesztetek. Jól vagy?-kérdezte, és az aggódás minden "tünete" látszott az arcán. Ezen kicsit elmosolyodtam. De aztán felfogtam, hogy mit is kérdezett és azonnal elkomorodtam.
-Mit gondolsz?...-kérdeztem cinikusan, mire a földet kezdte pásztázni.-Nem akarsz bejönni?-invitáltam be, mivel nem akartam az ajtóba beszélgetni. Nem válaszolt, csak átlépte a küszöböt és már bent is volt. Megvárta amíg becsukom az ajtót és elindult a szobám felé, közben intett egyet apának. Mikor felértünk, becsuktam magam mögött az ajtót, hiszen azért nem akarom, hogy apa hallja az egész beszélgetést..
-Hallottam a mamád felől is...Nagyon sajnálom.
-Köszönöm...Úgy volt, hogy Rossal megyek a temetésre, de így nem fog velem eljönni. Mármint én nem szeretném. Csak az a baj, hogy már megvan a 2 jegy...Nem tudom, hogy hogy lesz.
-Én szívesen elkísérlek. Ha úgy jó neked.
-Persze.-mosolyogtam rá, majd folytattam.-Legalább nem fogok unatkozni az úton.
-Az tuti! Egyébként hány napot maradunk?
-Csak 2 napig leszünk ott.
-Úristen!-döbbent le hirtelen.-2 napot kell kibírnom veled? Hát lehet, hogy meggondolom magam...-mondta nevetve, ami eszelős röhögéssé alakult. Tudtam, hogy csak viccel, és nekem is nevetnem kellett rajta.
-Mint két retardált fóka.-mondtam még mindig röhögve. Imádom Rikert, mindig jó kedvem lesz ha vele vagyok. Fel tud vidítani a baromságaival. Örülök, hogy van egy ilyen jó barátom.
Az egész estét végig beszélgettük, és persze a hülyéskedés sem maradhatott el. Riker felhozott 1 zacskó mályvacukrot és valami Chuppy Bunny-t játszottunk, mert hogy "a The Vampstől egyszer már kikaptak és győzni akar" vagy mi. A lényeg, hogy annyi mályvacukrot kell beletömni a szádba, amennyit csak tudsz, és mindig ki kell mondanod, hogy Chuppy Bunny. Hülyeség, de ne várjatok tőlünk sokat. Természetesen Riker győzött, amit úgy ünnepelt meg, hogy végigfutott az utcán és közben azt kiabálta, hogy "én vagyok a Chuppy Bunny kiráááály". Mondhatom, örülhettek a szomszédok, hogy este 11-kor egy 21 éves srác üvöltözik. Minket nem lehet összezárni, mert olyanok vagyunk mint két 5 éves. Legalábbis ami az értelmi szintet illeti.
Negyed óra futkározás és kiabálás után sikerült visszamenni a házba. Persze apa már aludt, és szerencsére a mi zajunk se keltette fel.
-Na jó, én elindulok haza.-jelentette ki Riker, én meg olyan "ezt te se gondoltad komolyan" fejjel reagáltam.
-Biztos, hogy nem! Nem engedlek haza ilyen későn? És ha elüt egy autó?-kérdeztem felháborodva.-Itt fogsz aludni!-mondtam nemleges választ nem tűrve. Riker viszonylag könnyen beleegyezett "legalább megszokja a hülyeségeimet ha már 2 napig együtt leszünk" alapon. Kedves gondolat.
Viszont nem volt nála semmi, ezért gondoltam majd apától elveszek egy tiszta alsógatyát. Úgy is alszik, nem fog neki feltűnni. Így is tettem, belopóztam apa szobájába, ahol csak a hangos horkolást lehetett hallani. Hát ez az Alisha nem tudja, hogy mire vállalkozott. Mindegy, igyekeztem a leghalkabban osonni, ami sikerült is szerencsére. Miután sikeresen kiértem a szobából lepacsiztam Rikerrel és odaadtam neki a boxert.
El is ment fürdeni, és 10 perc alatt kész lett. Csodálkoztam, hogy ilyen gyors volt. Na mindegy, mivel én is futkostam és megizzadtam, ezért újra meg kellett fürödnöm. Én is hamar végeztem, magamhoz viszonyítva. Ami annyit jelent, hogy fél óra helyett most csak 20 percet voltam bent. El se tudnátok képzelni, hogy mennyit számít az a 10 perc. Elárulom: szinte semmit.
-Azt hittem megfulladtál, vagy valami.-mondta Riker mikor kiértem a fürdőből.
-Örülnél mi?-nevettem fel mondatára, majd ő is így tett. Közben kiterült az ágyamon, így az egészet elfoglalta. Ezt ugye ő se gondolta komolyan?-Na jó, told arrébb a nagy segged, én is el szeretnék férni!-parancsoltam rá, és ő jó kisfiú módjára engedelmeskedett is. Befeküdtem mellé, és ilyenkor jön jól, ha a 40 fokba is fázós vagy, ezért 2 takaród van. Ezentúl már nem nézhetnek hülyének, amiért 2 takaróm van, pedig egyedül alszok. Na mindegy, inkább nem gondolkozok ilyen baromságokon.
-Jó éjszakát!-mondtam Rikernek, majd átfordultam a másik oldalamra, így háttal voltam neki.
-Neked is.-viszonozta a gesztust és érzetem, ahogy közelebb jön, és átkarolja derekam. Olyan kiskifli-nagykifli pózban lehettünk. De nem kell félreérteni semmit! Szeretem Rikert, de csak, mint egy barátot. És szerintem nincs baj azzal, hogy velem alszik és átölel. Én csak barátként tekintek rá, és ő is rám. Én az idióta öccsét szeretem, aki nagyon megbántott. Meg fogok neki bocsájtani, hiszen az lenne a helyes döntés, legalábbis ha a lelki állapotomról beszélünk. Csak nem most. Ezek voltak az utolsó gondolataim, éreztem ahogy pilláim egyre nehezebbek, majd elnyomott az álom.

7.rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni, de hétvégén nem voltam otthon és a suli is elkezdődött és már most 3 oldalakat kell tanulnom.:/ Így suliidőbe hetente 2 rész lesz.:) 
Örülnék a több kommentnek, és ha tetszik a blog, IRATKOZZATOK FEL!:)
Jó olvasást!


-Baby?!-kérdeztem csodálkozva.

-Nem tetszik?-kérdezte, majd lebiggyesztette a száját.

-Nem ezt mondtam...

-Akkor jó!-mondta, és most nyakamra adott egy puszit. Isteni érzés volt, nem tagadom. Lecsuktam szemeim, és most nem gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni. Ross velem van, és szeret, és most csak ez számít. Boldog vagyok. 

*Ross szemszöge* 

Amióta megláttam Vikit, tudtam, hogy Ő kell nekem. Ő teljesen más volt a többi lány. Nem sikítozott teli torokból, hogy engem lát...Sőt, igazából közölte velem, hogy utál. És most mégis megkaptam. Egy lánynál se éreztem ilyet, mint vele. Lehet, hogy ezek nyálasan hangzanak, de ez az igazság. Kimondhatatlanul szeretem. Soha, egy lányt se szerettem még ennyire. Vele akarom leélni az életem. És most mondhatja mindenki, hogy még csak 19 éves leszek, de nem érdekel...Olyan édesen alszik. Nincs szívem felkelteni, inkább kimegyek és csinálok neki reggelit. Hangokat hallottam a konyha felől, biztos Ryland az, ő ilyen korán kelő típus...Óvatosan keltem ki az ágyból, nehogy felkeltsem Vikit, majd elindultam a konyha felé. Hát, nem Ryland volt az, hanem az anyám. Mit keres ő itt? Úgy volt, hogy el kell mennie pár napra...Jó, akkor most be kéne valahogy avatni a történtekbe...
-Jó reggelt! Hát te?...-kérdeztem kómás hangon.
-Jó reggelt! Mégse kellett maradnom, aminek én nagyon örülök.-így már mindent értek. Közben elkezdtem reggelit csinálni Vikinek. Csináltam neki rántottát, remélem szereti, narancslevet is öntöttem neki és tejeskávét is..Nem tudtam, hogy melyiket szereti.
-Anya, van a kertbe valami virág?-szerettem volna, szépen megtálalni, és gondoltam teszek a tálcára egy szál virágot, biztos jól mutatna.
-Persze, de minek? És kinek csinálod a reggelit?
-Vikinek. Tegnap ugye átjött...És itt aludt.-nem mondhatom, hogy a barátnőm, hiszen még nem kérdeztem meg...
-Emlékszem rá...Ő a barátnőd?
-Még nem kérdeztem meg, de szeretném, ha az lenne.-válaszoltam vigyorogva, majd kifutottam a kertbe egy rózsáért. Ráraktam a reggelit egy tálcára, na meg a virágot és mentem is a szobám felé. Benyitottam, és Viki még mindig aludt. Letettem az éjjeliszekrényre a tálcát, hátha a finom illatokra felkel. Pár perc múlva mozgolódni kezdett.
-Jó reggelt álomszuszék! Hoztam reggelit...Remélem ízleni fog.-mondtam majd, kezemmel végigsimítottam puha arcán.
-Neked is. Hát az illata jó..-halkan felnevetett, és a levegőbe szippantott. Lassan kezdte el enni, mintha félne, hogy rossz vagy ilyesmi.
-Hmm, ez finom. Nem hittem volna, hogy tudsz főzni.-dicsérte meg "főztömet" miután lenyelte az első falatot. Én csak mosolyogtam és néztem. Még reggel, kócos hajjal, pizsamában, smink nélkül is gyönyörű. Valószínűleg észrevette, hogy bámulom, mert elpirult, és zavartan újra elkezdte enni a reggelit.
-Köszönöm, nagyon finom volt.-köszönte meg a reggelit, majd közelebb húzódott hozzám. Egyre csak közeledett, kicsit bizonytalan volt, ezért még közelebb húztam és megcsókoltam. Puha ajkainak narancs íze volt. Csókjában érezni lehetett, hogy kicsit meglepődött, de hamar átadta magát az élvezetnek. Elvettem előle a tálcát, leraktam a kis szekrényre, majd az ölembe húztam Őt, de csókunkat egy percre se szakítottam meg. Végül sajnos a levegőhiány elválasztott minket. Légzésünk felgyorsult, de hamar visszaállt normál tempóba.
-Elmegyek a fürdőbe felöltözni, és haza megyek.-törte meg a csendet, bár ne tette volna. Nem akarom, hogy elmenjen.
-Itt is átöltözhetsz...Muszáj elmenned?
-Jó, de akkor fordulj el! Muszáj, mert ma kell beiratkoznom az egyetemre.-Egyetem? Tényleg, hiszen az miatt költözött ide.
-Elkísérlek!-jelentettem ki, ellentmondást nem tűrve. Csak bólintott, majd köröket rajzolt kezével jelezve, hogy forduljak el. Úriember módjára nem leskelődtem, de nagyon nehezen álltam meg, hogy ne lessem meg tökéletes alakját.
-Oké, kész vagyok.-erre azonnal visszafordultam felé. Egy szoknya volt rajta, combközépig ért.-Mit nézel annyira?-kérdezte, és ezek szerint feltűnt neki, ahogy végigmértem tekintetemmel.
-Már nézni se szabad?-feleltem kérdéssel kérdésére, majd lebiggyesztettem számat.
-Jajj, gyere ide!-tárta szét kezeit, amik ölelésre vártak. Azonnal oda is mentem, és szorosan magamhoz húztam és megöleltem. Éreztem parfümjének finom illatát. Jól beszippantottam, hogy mindig emlékezzek erre az illatra.
-Ross...El fogok késni!
-Jó...Menjünk.-nem szívesen engedtem el, jó volt a karjaim közt tartani. Vállára vette a táskát, és már indultunk is. Felajánlottam, hogy segítek, de nem engedte. Ez jellemző, szörnyen makacs. Beszálltunk a kocsimba és indultunk is. Nagyon édesen navigált, meg kell hogy mondjam. Néha mondott hülyeségeket, de fél óra múlva sikeresen odaértünk az egyetemhez.
-Bemegyek veled.
-Nem, ez rossz ötlet!-ellenkezett egyből, amint kimondtam a mondatot. Miért lenne rossz ötlet?
-Miért? Nem akarlak egyedül hagyni.
-De gondolom felismernének téged, és mindenki köréd gyűlne és levegőt se kapnál...-ebben lehet, hogy igaza van de nem érdekel.
-Jó, én akkor is bemegyek veled!-jelentettem ki véglegesen. Kedves, hogy aggódik, de nem tud meggátolni.
Túlságosan is szeretem, nem akarom magára hagyni egy percre sem!

*Viki szemszöge*

Reggel nagyon jól esett, hogy Ross reggelit csinált nekem. Nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen romantikus...Azt meg pláne nem, hogy tud főzni, ráadásul jól. Egyetemre is elvitt beiratkozni, habár szerintem ez nem volt olyan jó ötlet. Jó addig oké, hogy elhozott, de mindenki oda lesz meg vissza Rossért, és nem bírnám nézni, ahogy velem egy idős lányok (akik ezerszer szebbek nálam) ölelgetik, meg hasonlók. Már a gondolattól is ideges leszek. Viszont ideje lenne kiszállni a kocsiból, hiszen be kéne iratkozni.
-Na menjünk.-szólaltam meg, majd kiszálltunk a kocsiból. Ross egyből odajött hozzám és kézen fogva sétáltunk az egyetemhez.
Sokan megbámultak minket, nyilván felismerték Rosst, de volt bennük annyi, hogy nem futnak oda hozzá, mert velem van. Kivéve egy lányt.
-Úristen, Ross, nagy rajongód vagyok!-ugrott egyből Ross nyakába. Szörnyen idegesített, hogy a barátom nyakán lóg. Miket beszélek? Nem is vagyok a barátnője, vagyis nem lett még kimondva. Közben a csaj egyre csak nyomult Rossra, én pedig úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok.
-Jajj, mellesleg Pamela vagyok.-mondta a csaj, akin mellesleg annyi vakolat volt, hogy szerintem tuti ő tartja el a kozmetikai boltokat. Ez a kis ribanc engem már félre is lökött, le se szarta, hogy eddig kézen fogva sétáltunk. Na jó én ezt nem nézem tovább! Fogtam magam, és tovább mentem, egyenesen be az egyetem kapuin. Hátra néztem, de Ross nem jött utánam. Még mindig azzal a pofátlan libával beszélget. Ezt nem hiszem el! Tudtam, hogy ez lesz...Mindegy..Inkább meg kéne keresnem, hogy hol kell beiratkozni.
-Szia. Bocsi, látom eltévedtél.-szólított meg egy idegen lány.
-Szia. Igen, egy kicsit. Nem tudod, hogy hol lehet beiratkozni?-tettem fel a kérdést, hátha ő tudja.
-De, én is onnan jövök. Gyere velem! Ja és amúgy Lucy vagyok.-mosolygott rám, majd én is így tettem.
-Én Viki vagyok. Nemrég költöztem ide.
-És eddig hogy tetszik a város?
-Nagyon szép..És sok szórakozási lehetőség van, ami sose árt.-nevettem el magam.
-Igen.-mondta ő is nevetve.-Itt is vagyunk.
-Köszi. Remélem, még találkozunk, szia.-köszöntem el, és az asztalhoz fordultam. Viszonylag hamar végeztem a beiratkozással, ezért elindultam kifelé. Megláttam Rosst az egyetem kapujánál. Ajánlom, hogy a bocsánatkérése kielégítő legyen. Megálltam előtte, de egy pillanatra se néztem rá, mintha minden más érdekesebb lenne. Közelebb jött, így szemben álltunk egymással.
-Figyelj, nagyon sajnálom.-fogta meg mindkét kezemet. Még mindig nem néztem rá.-Nem küldhetem el a rajongóinkat...Nekik köszönhetjük, hogy eddig eljutottunk.-ezt valahogy meg is értem, de az a csaj "kicsit" túlzásba esett..
-Ez mind szép és jó, és meg is értem, de az a csaj, már "enyhén" nyomult, engem is ellökött mikor látta, hogy velem vagy.-keltem ki magamból, de Ő még mindig nem tágított.
-Igen, ez egy kicsit durva volt, de ezt vele is közöltem, és inkább idekint vártalak tovább. Ígérem, hogy nem fog többet előfordulni!-hmm...Az ígéreteknek ára van, be is kell tartani.
-Rendben...-adtam be a derekam, bevallom nem volt kedvem veszekedni vele, mert mindennél jobban szeretem. Nem akarom elveszíteni.
-Nem akarlak elveszíteni, érted?-mintha csak a fejembe olvasott volna.-Te vagy a mindenem!-folytatta tovább.
-Aranyos vagy..-nyögtem ki végre pár szót, eléggé zavarba voltam. Soha, senki nem mondott nekem még ilyet. Elmosolyodott, ujjainkat összekulcsolta és így mentünk a kocsiig. A hazafelé vezető utat most viszonylag csendben töltöttük, talán az előbb történtek miatt. Hamar megérkeztünk, mert az egyetem közel volt a házunkhoz, szerencsére. Legalább ha gyalog megyek suliba, akkor se kell korán kelnem.
-Köszi, hogy elhoztál...Nincs kedved bejönni?-nem voltam biztos a kérdésemben, mert nem tudom pontosan, hogy mi is van köztünk...
-De, van kedvem.-válaszolt, majd rám nézett, én pedig azt hittem, hogy ott helyben elolvadok. Most nem úgy nézett, ahogy szokott, volt benne valami más. Olyan csábos, vagy hogy mondjam. Egyre közelebb hajolt, már csak pár centi választott el minket. Szemeimet automatikusan lecsuktam. Kínzó lassúsággal, de végre éreztem ajkait az enyémen. Vadul csókolt, mindig többet és többet akart. Idilli pillanatunk azonban sikeresen el lett rontva.
-Khmm...-krákogott apa a bejárati ajtónál állva.
-Basszus, Ross...-kezdtem bele de félbeszakított.
-Nyugi, nem lesz baj.-küldött felém egy biztató mosolyt, majd kiszálltunk a kocsiból. Köszöntem apunak, majd egyből beviharoztam a házba. Ross még beszélgetett valamiről apuval, de semmit nem hallottam belőle. Remélem apa nem nyírja ki szegényt...Pár perc múlva nevetve jöttek be mindketten az ajtón. Ez jót jelent....
-Minden el van rendezve...Ééés itt alszok.-mondta miközben szembe állt velem, kezeit derekamra tette, míg az én kezeim tarkóján pihentek.
-Ez...ez fantasztikus!-mosolyodtam el majd lábujjhegyre álltam és lágy csókot leheltem ajkára.
-Gyerekek...Én elmentem, legyetek jók!-kiabált nekünk apa.
-Hova mész?-érdeklődtem utána, hiszen ilyenkor már nem szokott elmenni.
-Tudom, hogy furán fog hangzani, mivel nem vagyok már olyan fiatal...De randevúm lesz!-válaszolt vigyorogva apa. Jó boldognak látni.
-Rendben...Akkor szia!-köszöntem el tőle. Rosstól is hallani lehetett egy "viszlát!"-ot, majd elhagyta a házat. -Kettesben maradtunk...-mondta Ross miután az ajtó becsapódott. Bevetette a "perverz nézést" hátha beadom a derekam, de nem fog neki összejönni.
-Ne nézz így rám...Inkább csináljunk valami ebédet..Éhen halok!
-Rendben...Van pizza sütőtök?
-Igen, van....Te tudsz pizzát sütni?
-Nem lehet olyan nehéz...-mondta nevetve. Na ezen már meg sem lepődök. Végül néztünk a neten egy receptet, és az alapján elkészítettük. Sonkás, kukoricás pizza mellett döntöttünk, mert az a kedvencem. A tésztával rengeteget bajlódtunk, de végül sikerült megcsinálni, és már raktuk is rá a szószt, sonkát, kukoricát és sajtot. Beraktuk a sütőbe és már csak várni kellett.
-Mondtam, hogy nem lehet olyan nehéz...Csak ne égessük el..-mondta miután, becsukta a sütőt.
-Persze, te megmondtad...Amíg kész lesz, nézzünk valami filmet!-tettem a javaslatot, és Ő egyetértően bólintott. Odamentünk a tv-hez, ahol a filmek is voltak. Legalább 100 CD volt a polcon, de egyik se tetszett igazán, de amikor már majdnem meguntam a keresést, megtaláltam a kedvenc filmemet.-Nézzük, meg ezt!-emeltem a magasba a felhők fölött 3 méterrel című film lemezét.
-Még nem láttad?
-De, már ezerszer, de ez a kedvenc filmem.
-Jó, legyen...-adta be a derekát, aminek nagyon örültem. Be is tettem a CD-t a lejátszóba és elindítottam a filmet. Ross is figyelmesen nézte, persze amikor a főszereplők között forrósodott a hangulat, Ő is kérte a csókokat. Csodálkoztam, hogy nem kezdett el hisztizni, mint a többi fiú, hogy ez a film túl nyálas, és hasonlók. A filmet a háromnegyedénél kb. le kellett állítani, mert kész lett a pizza. Kellemeset csalódtam, mert isteni finom lett. Már tudom, hogy ha valami finomat akarok enni, csak át kell hívnom Rosst. Visszamentünk a kanapéra és tovább néztük a filmet pizzával az ölünkbe. A végén, ahogy mindig, elsírtam magam. Ross persze nem értette, hogy a lányok miért néznek olyan filmeket, amin bőgünk. Mondjuk, nem is vártam azt, hogy megértse.
Már legalább fél órája vége volt a filmnek, de mi még mindig ugyan úgy, feküdtünk a kanapén. Végig csak beszélgettünk, egyszer se volt az a "kínos csönd".
-Szeretlek!-suttogta alig hallhatóan. Nem válaszoltam semmit, csak magamhoz húztam és apró csókot leheltem puha ajkaira. Persze Ő nem elégedett meg ennyivel, ezúttal Ő húzott magához, és vadul csókolni kezdett. Egyik kezével benyúlt pólóm alá, és csupasz hasamat kezdte el simogatni. Tevékenysége miatt halk sóhajok hagyták el számat, amit Ő biztatásnak vett, így tovább csinálta. Az én kezeim se tétlenkedtek, egyikkel hajába túrtam, másikkal benyúltam a hátánál pólója alá, és körmömmel végigszántottam rajta. A tökéletes pillanatot, megint sikerült elrontani, ugyanis csengettek. Valaki nagyon jól tud időzíteni..
-Ezt nem hiszem el!-Mordult fel mérgesen Ross, én pedig kimásztam alóla és az ajtóhoz mentem. Elfordítottam a zárban a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót.
-Logan? Mit keresel itt?-Ross valószínűleg meghallotta a férfi nevet, mert azonnal ott termett mellettem és kezeit átkulcsolta derekamon.
-Ez ki?-kérdezte idegesen Ross.
-Tudod, itt állok előtted, ezért mindent hallok. És Viki egyik barátja vagyok.-fordult Logan Ross felé, majd folytatta felém fordulva.-Nem kaptad meg az sms-t? Írtam, hogy jövök.-gyorsan előkaptam a mobilom, és már láttam is az üzenetet. Miért nem hallottam?! Lehet, hogy a film miatt....Vagy Ross terelte el a figyelmem..
-Ne haragudj, nem tudom, hogy miért nem hallottam meg...
-Talán azért, mert izgalmasabb dologgal voltál elfoglalva..-szólt közbe Ross. Ezt mos feltétlenül muszáj volt? Pont Logan előtt, akinek 2 napja mondtam, hogy mennyire nem kedvelem Őt?!
-Ó, értem én...Akkor nem is zavarok, sziasztok. Viki, téged majd hívlak.
-Ne, Logan...-próbáltam, megakadályozni, hogy elmenjen, de meg se várta, hogy befejezzem, már be is csukta maga után az ajtót.
-Neked mi bajod van?-fordultam idegesen Ross felé.
-Mit kellett volna tennem? Legutóbb is vele találkoztál, most meg csak úgy idejön...-honnan tudja, hogy vele találkoztam? Csak Rikernek mondtam, de ő nem adta volna tovább...
-Te követtél engem?-csak is ezt a lehetőséget tudtam elképzelni....Nagyon ideges voltam Rossra...Elüldözte az egyetlen barátomat..
-Nem tehettem mást, féltékeny voltam!-adott választ kérdésemre, szinte kiabálva. Féltékeny?! Loganre?
-Logannek van barátnője, és a Hannás dolog után rájöhettél volna, hogy szeretlek, és ha én szeretek valakit akkor az nem múlik el pár nap alatt! De mindegy, inkább most menj el!-lehet, hogy túlreagálom a dolgot, de nincs kedvem vele beszélgetni...Elrontja a barátságomat Logannel a féltékenykedésével, pedig semmi oka nincs rá...
-Kérlek, ne csináld ezt!
-Menj el! Egyedül szeretnék lenni..Értsd meg kérlek..-mondtam neki könnyeimmel küszködve.
-Rendben...Ahogy akarod..-láttam a fájdalmat szemeiben, hogy megbántottam. Szörnyű érzés volt látni, hogy miattam ilyen. Ne, menj! Nem gondoltam komolyan. Kérlek, ne hagyj el..Szeretlek!
 Nagy erőfeszítésembe került, hogy könnyeim eddig ne törjenek elő. Ross becsapta maga után az ajtót, de én még most sem sírtam. Nem sírhatok! Erősnek kell lennem! Mi a baj velem? Mindenkit csak ellökök magamtól... A régi barátaim is elhagytak Magyarországon, most pedig valószínűleg Logant se látom többet....Na és persze Ross...Sikerült azt az embert elküldenem, akit mindennél jobban szeretek. Gratulálok magamnak...Nobel díjat érdemlek, esküszöm..Talán Riker még nem tud erről, és beszélhetek vele...Vagy az is lehet, hogy Ross már hazaért, és mindent elmondott neki...Hogy elküldtem..Biztos, hogy most nem lesz velem megértő..És a következő pillanatban, mintha érezte volna, hogy emlegetem, a telefonom csörögni kezdett, és rajta Riker neve villogott...Biztos jól lecsesz, amiért megbántottam az öccsét.
-Szia..-szóltam a készülékbe, elég megviselt hangon.
-Szia...Látom te se vagy jobb állapotban..
-Ross?....-kérdeztem tőle, de tudtam, hogy róla beszélt.
-Igen...Nagyon ideges, és azt hajtogatja, hogy "mindent elszúrtam"....meg hogy elveszített téged, pedig nem is voltatok olyan sokat együtt...-istenem...Ezt helyre kell hoznom! A rajongóik észre fogják venni, hogy nincs minden rendben. Nem tehetem ezt vele...De nem tudok vele beszélni..Képtelen vagyok rá..
-Én....Nem tudom, mit mondjak...-hebegtem össze-vissza, mert tényleg lövésem sem volt, hogy mit mondhatnék....
-Szereted?-kérdezte. Mégis milyen hülye kérdés ez? Szerintem ez nyilván való..
-Riker...Mintha nem tudnád..
-Akkor miért küldted el? Tudod egyáltalán, hogy mennyit jelentesz neki?-kérdezte idegesen. Számítottam erre a beszélgetésre, hiszen mégis csak az öccse és hiába vagyunk jó barátok..
-Mert ideges voltam, de már ezerszer megbántam....Én szeretem Őt!-szavam elakadt, több mindent nem tudtam kinyögni, mert a sírás szinte fojtogatott.
-Jó, csak ne sírj kérlek...Hallom a hangodon...Viszont ezt hozzátok helyre, mert ha külön vagytok, mindketten csak szenvedtek, és ez senkinek se jó!
-Próbálom...Tartsd egy kicsit, valaki más is keres.-megnéztem, hogy ki az, és a látvány ledöbbentett. Anya volt az. Most hív először, amióta itt vagyok.-Szia!-próbáltam vidámnak tűnni, hogy ne vegye észre a hangomon, hogy a bőgés kerülget.
-Szia Kincsem...-köszönt vissza, habár elég komor volt a hangja.
-Minden oké?
-Nem...A mamád...Már nagyon beteg volt...-nem! Ez nem jelentheti azt, hogy meghalt! Nagyon közel álltam hozzá, és még csak el se búcsúztam tőle...
-M-meghalt?-ejtettem ki azt az egy szót, amitől féltem. A másik oldalról nem jött válasz, csak sírást hallottam. Szóval igaz.. 

Már nem bírtam visszatartani a sírást, végigcsúsztam a falon, ahol eddig támaszkodtam, egészen a földig. Amit eddig bent tartottam, az most kijött. Ezt már nem tudom elviselni...Túl sok ez így egyszerre. Kinyomtam a telefont, és visszatértem Rikerhöz, habár azt nem tudom, hogy hogyan fogok megszólalni.

-Riker...-szólítottam meg zokogva.

-Viki, mi történt? Ki keresett?-bombázott egyből kérdéseivel.

-Anya...Riker, a mamám...meghalt.-mondtam ki nehézkesen a szavakat. Ahogy ezt kimondtam, még nagyobb zokogásba törtem ki, ha ez egyáltalán lehetséges.

-Nyugodj meg Viki! Idővel könnyebb lesz, ne aggódj...Kérlek..

-De én...-kezdtem volna bele, amikor egy másik hang félbeszakított.
-Viki! Mi a baj? Mi történt?-sikerült megfejtenem, hogy Ross szólt közbe. Biztos elvette Rikertől a telefont.
-Ross...Ne haragudj, hogy elküldtelek. Szükségem van rád!
-Máris indulok!-nagyon jól esik, hogy így törődik velem. Még senkinek se voltam ilyen fontos a szüleimen kívül..
-Bocsi Viki, Ross meghallotta, hogy vigasztallak..-hallottam meg újra Riker hangját.
-Semmi baj, jobb is így.-válaszoltam neki kicsit nyugodtabb állapotba.
-Már el is indult hozzátok..Nagyon fontos vagy neki.
-Tudom...De ha nem baj, inkább leteszem, mert nagyon ki vagyok..
-Megértem, de még beszélünk. Szia!-köszönt el, és bontotta a vonalat. Nem is volt időm elköszönni. Mindegy, ez most a legkisebb gondom. Még mindig ugyan úgy ültem a földön, amikor meghallottam a csengőnk dallamos zenélését. Ross ilyen hamar ide ért volna? Furcsa.. Odasétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam, de egy nem várt személy állt előttem. Lábaim földbe gyökereztek, teljesen lefagytam. Azt hittem, hogy soha többé nem látom.
-Mi az, már nem is köszönsz?-kérdezte undorító, bájolgós hangján Márk.
-Mégis mire számítottál? Hogy majd az öledbe ugrok 2 év után?-mégis mit képzel magáról? És egyáltalán hogy talált meg? 2 éve beszéltem vele utoljára..
-Tudod...-kezdett bele már inkább fenyegető hangnemben.-Nagyon könnyű volt megtalálni. Gondolom anyádnak egy szót se meséltél rólam, mert egyből elmondta, hogy ide költöztél.-ezt nem hiszem el..Hogy mondhatta el neki? Jó, tényleg nem meséltem neki, hogy milyen csúnyán elbánt velem, de akkor is...
-Mit akarsz?-kérdeztem érzelemmentes hangon.
-Téged. És én mindig megkapom amit akarok. Ezt te is tudod...-na jó, kezdek félni. Sőt igazából rettegek, mert belépett a küszöbön, és csak pár centi volt köztünk. Csuklómat erősen szorította, ami kezdett fájni.
-Segítség!-kiabáltam kétségbeesett hangon.
-Ne merj még egyszer kiabálni, különben csúnya vége lesz!-fenyegetett meg, és még szorosabban fogta csuklómat. Nyakam kezdte el csókolgatni, én pedig csak sírtam, és próbáltam kiszabadulni szorításából, persze sikertelenül. Tehetetlen vagyok.